részletes jelentés

2021.01.22. 15:42

Éves kiadási és bevételi adatokat tett közzé a Pénzügyminisztérium

A kormány szerint nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa.

Így a meghozott intézkedések következtében 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tavalyi egész éves deficit ezzel 5548,6 milliárd forint lett – erősítette meg pénteken kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan 9 százalék körül lehet

– tette hozzá a PM. A központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet, az elkülönített állami pénzalapok 46,7 milliárd forintos többletet értek el.

A központi alrendszer 22 865,4 milliárd forint összegű bevételei 1323,1 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal, a 28 414,0 milliárd forint összegű kiadásai pedig 5743,8 milliárd forinttal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak.

Az év végi intézkedések keretében a kórházi adósságrendezésre 44,5 milliárd forintot fordított a kormány.

Ezen túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták a decemberi intézkedések – közölte a PM.

Tavaly decemberben a költségvetés bevételei 23,0 százalékkal, a kiadások 111,3 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbiakat.

2020-ban 614,7 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések.

2020 decemberében 664,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így az egész évi uniós bevétel 1684,2 milliárd forintot tett ki, miközben uniós kiadások meghaladták a 2025,4 milliárd forintot.

A bevételi oldalon

Társasági adó jogcímen a 2020-ban 406,5 milliárd forint bevétel realizálódott, 103,2 milliárd forinttal magasabb összeg az egy évvel korábbinál.

Általános forgalmi adóból 4669,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 136,6 milliárd forinttal, 3,0 százalékkal múlta felül.

A jövedéki adóból származó 1196,0 milliárd forint tavalyi bevétel 19,6 milliárd forinttal – 1,7 százalékkal – volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A dohánytermékek után befolyt jövedéki adó 9,6 százalékkal nőtt, az üzemanyagok utáni 1,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A 2527,7 milliárd forint személyi jövedelemadó bevétel 103,1 milliárd forinttal – 4,3 százalékkal – volt magasabb a bázisidőszakban befolyt összegnél.

A társadalombiztosítási alapok 5901 milliárd forint bevétele 5,9 százalékkal elmaradt az előző évitől azzal együtt is, hogy a költségvetési támogatásuk 3,8 százalékkal, 652 milliárd forintra nőtt.

A kiadási oldalon

A lakásépítési támogatásokra fordított 251,5 milliárd forint az előző évhez viszonyítva 60,3 milliárd forinttal több. A családi támogatásokra 2020-ban összesen 398,4 milliárd forintot fordítottak, 0,8 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző évben.

A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron a 7380,9 milliárd forint kiadás jelent meg, 18,5 százalékkal több az előző évinél. Ebből

201,5 milliárd forinttal, 3537,9 milliárd forintra nőtt a személyi juttatásokra és járulékokra kifizetett összeg, ami tartalmazza az egészségügyi dolgozók részére az egyszeri, 500 ezer forint rendkívüli juttatás kifizetését.

Ezenkívül 588,3 milliárd forint a külképviseletek igazgatásánál jelent meg, amiből a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések 537,9 milliárd forintot tettek ki, 177,3 milliárd forint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiadása volt amiből 123,1 milliárd forint a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzésekre kellett. A főként harckocsik és gyalogsági harcjármű beszerzésére és helikopterbeszerzésre kifizetett összeg 323,0 milliárd forint volt.

Az egyéb szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok soron szereplő kiadások között a PM jelentése egyebek mellett kiemelte

  • 244,9 milliárd forint kifizetését a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból,
  • 200,7 milliárd forintot a kiemelt közúti projektekre,
  • 193,2 milliárd forint pedig a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra.
  • 112,0 milliárd forint a Falusi Útalap programjaira,
  • 105,4 milliárd forint a nagyvállalati beruházások támogatására,
  • 102,4 milliárd forint a nemzeti agrártámogatásokra,
  • 96,5 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására,
  • 94,2 milliárd forint a közúthálózat fenntartására és működtetésére jutott.
  • 80,9 milliárd forint a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására,
  • 68,8 milliárd forint kifizetése történt meg a beruházás ösztönzési célelőirányzatból,
  • 50,3 milliárd forint az egészségipari vállalatok versenyképességének javítására szolgált.
  • A nettó kamatfizetés 16,4 százalékkal 980,5 milliárd forintra nőtt. Az államadósság egy év alatt 7002,4 milliárd forinttal nőtt és 2020 végén 36 684,3 milliárd forintot tett ki. A forintadósság 4880,2 forinttal 29 237,3 milliárd forintra nőtt és az összes adósság 79,7 százalékát tette ki. a devizaadósság 2197,0 milliárd forinttal nőtt, amiből 547,0 milliárd forintot a forint gyengülése okozott.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában