kötelező legkisebb kereset

2021.01.15. 08:45

A Munkástanácsok nyitottak a minimálbér-egyezségre

A Munkástanácsok Országos Szövetsége nyitott arra, hogy megállapodás szülessen a munkáltatókkal a minimálbérek négyszázalékos emeléséről – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre, a szervezet elnöke.

A lap pénteki számában elmondta, hogy a jövő héten folytatódnak az egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum idei összegéről.

A megállapodás megkötése kiemelt érdeke a munkaadói és a munkavállalói képviseletek mellett a kormánynak is, mivel ha nem születik egyezség, reálértéken csökken az érintett mintegy egymillió munkavállaló fizetése – közölte.

A Munkástanácsok elnöke felidézte: a formális és informális egyeztetéseken a munkaadók már nyitottságot mutattak arra, hogy a három százalék körüli emelési szándékuktól elmozduljanak. A közös szakszervezeti álláspont továbbra is öt százalék.

A kötelező legkisebb kereset a négyszázalékos emeléssel bruttó 167 500 forintra nőne, azaz nettó 111 500 forintot kapna kézhez a munkavállaló. Ez 4500 forinttal több, mint a jelenlegi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában