külkereskedelem

2021.01.20. 16:30

Exportképes magyar vállalkozásokat segít a kormányzati támogatás

A támogatás segíti a vállalkozások – és ezzel a magyar nemzetgazdaság – külpiaci pozícióinak megőrzését, a világjárvány kihívásai között is.

Harmincnyolc magyar vállalat vehetett át külpiacra jutási támogatásról szóló oklevelet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkárától szerdán Budapesten. Magyar Levente az ünnepélyes átadáson kiemelte, hogy a cégek a válság kínálta lehetőséggel éltek, hiszen a pályázatot a koronavírus-járvány nélkül talán meg sem hirdették volna.

– „Békeidőben” nem volt olyan év, amelyben

a kormányzat százmilliárd forintokat mozgósított volna a magyar exportőrök pozícióinak megvédésére és kiterjesztésére

– mondta Magyar Levente, reményét fejezve ki, hogy a támogatásokat illetően a 2020-as évhez hasonló lesz a 2021-es is.

Az eseményen elhangzott, hogy a magyar kormány a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében tavaly nemzeti exportvédelmi programot indított a koronavírus-járvány következtében nehéz helyzetbe került, az exportteljesítménytől nagymértékben függő vállalkozások támogatására.

A támogatási program célja, hogy segítséget nyújtson a hazai vállalkozásoknak a külpiaci versenyben való helytállásban,

valamint, hogy megőrizze és megerősítse az elmúlt években elért magyar exportteljesítményt.

A támogatást elnyert egyik cég, a Naturtex Kft. ügyvezető igazgatója, Gellért Balázs a szerdai eseményen elmondta, hogy a családi vállalkozás mintegy 30 éve lakástextil termékeket gyárt, jelenleg 48 országba exportálnak. A cég fontos mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy Szegeden jelenleg 3 milliárd forint értékben hajtanak végre egy beruházást, amellyel 40 százalékkal növelik majd a gyártókapacitásuk hatékonyságát.

Az elnyert támogatás nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy külföldön, a szakmai vásárokon, online fórumokon, akár személyes tárgyalások során bemutathassák a termékeiket – mondta a cég képviselője, aki szerint

exportálni nehéz, sokszor hidakat kell építeni más országok és kultúrák között, de kitartó munkával és egyedi magyar termékekkel a célok elérhetők.

Nemesi Pál, a Dél-alföldi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos üdvözölte az élet- és versenyképes vállalatok külpiacra segítésének. Emellett

a kormány törekszik arra, hogy a jelenlegi gazdasági, egészségügyi, válsághelyzetben egyrészt a munkahelyeket megőrizze, másrészt a vállalatokkal együttműködve fejlesztéseket hajtsanak végre, és a gazdaság működőképességét megőrizzék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában