érdemes megnézni

2020.11.21. 19:26

Kampánnyal hívják fel a figyelmet az erdei életközösség fontosságára

Mi fán terem az erdő? elnevezésű, társadalmi célú kampányában az erdei életközösség, azaz erdei ökoszisztéma szolgáltatásainak fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium (AM) támogatásával – közölte az egyesület.

A kampány hat témáját és a hozzájuk kapcsolódó kisfilmeket a következő három héten a https://www.facebook.com/erdeszetiegyesulet, a http://mifanterem.oee.hu/ oldalakra és az egyesület YouTube csatornájára töltik fel.

Az első téma az erdők klímavédelemben betöltött szerepét mutatja be. Ennek kapcsán Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója elmondta: az erdőgazdálkodás az egyetlen olyan ágazat a világon, amely szénelnyelő, hiszen az erdő sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint ami az erdőgazdálkodás során keletkezik, ezért rendkívül fontos szerepet játszik a klímavédelemben. Az erdővel kapcsolatban a biodiverzitáson, a „csodálatos” ökoszisztémán túl azt is tekintetbe kell venni, hogy az egy olyan szénraktár, amire az ember pozitív befolyást gyakorolhat azzal, ha új erdőt telepít.

Kitértek arra is, hogy a kampány témája szorosan kapcsolódik az Országfásítási programhoz, amelynek célja a meglévő erdőterület minőségi megőrzése és a fával borított területek gyarapítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában