innováció

2020.10.03. 08:06

Az alternatív hajtású autók aránya tavaly 2,5 százalékra emelkedett a világon

A világon tavaly 2,5 százalékra emelkedett az elektromos és hibrid autókat, valamint más alternatív hajtású autókat is magában foglaló „új energia járművek” (NEV) piaci részesedése – áll az új energia meghajtású autók második világkongresszusának (WNEVC) dokumentumában.

A kínai Hajnan szigetén fekvő Hajkouban zajló fórumon ismertetett jelentés szerint tavaly mintegy 2,2 millió NEV-autót értékesítettek világszerte, 10 százalékkal többet, mint az előző éfelülmúlta a 2018. évit.

Kína tavaly már ötödik éve állt a NEV-autók eladási világraglistájának az élén, az ázsiai országban 2019-ben 1,2 millió ilyen kocsit értékesítettek.

Kína autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete, a CAAM adatai szerint augusztusban 109 ezer NEV-autót adtak el az ázsiai országban, 25,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A CAAM szeptember elején ismertetett legfrissebb előrejelzése szerint idén várhatóan 1,1 millió NEV-autót értékesítenek Kínában. Ez mintegy 11 százalékkal kevesebb a tavalyinál, és a visszaesés jórészt a koronavírus-járvánnyal áll összefüggésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában