egyeztetés

2020.07.21. 17:48

A Közös Agrárpolitika zöld céljairól tárgyalt Brüsszelben az agrárminiszter

A mezőgazdaság akkor tud hatékonyan hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez, ha a gyakorlatban végrehajtható célokat határoznak meg – mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülése után.

Az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint az ülésen az uniós mezőgazdasági miniszterek a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról vitáztak.

Nagy István rámutatott, hogy a növényvédő szerek csökkentésére és az ökoterületekre vonatkozó célértékek túl ambiciózusak, azok végrehajtása a termelés csökkenéséhez, az árak emelkedéséhez és a versenyképesség romlásához vezet. A kiinduló értékek meghatározásakor a tagállamok által eddig megtett klímavédelmi intézkedéseket kell figyelembe venni – hangsúlyozta a tárcavezető.

Hozzátette: a KAP tárgyalások késésben vannak, emiatt az új rendszernek 2023. január 1-jével kellene indulnia, hogy a közös agrárpolitika végrehajtására megfelelően fel tudjanak készülni.

Nagy István arról is beszámolt, hogy Magyarország Bulgáriával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovéniával közösen kérte a Bizottságot, hogy szigorítsa a méhészeti termékek származásának jelölésére vonatkozó szabályozást. A módosítás lehetőséget ad a harmadik országokból érkező kétes eredetű mézek sikeresebb nyomon követésére. Meg kell szüntetni azt a káros gyakorlatot, hogy a boltok polcain megtalálható mézkeverékeken nincs egyértelműen feltüntetve az import mézek aránya – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában