Növényvédelem

2020.03.07. 11:32

Jó hírt kaptak a szőlőtermelők

Az Agrárminisztérium (AM) a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez, a támogatási program éves keretösszege 240 millió forint – közölte az agrártárca.

Forrás: Pixabay

Közleményük szerint a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely súlyos fenyegetést jelent a hazai szőlő- és borágazat számára.

A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás, ugyanakkor van mód az azt terjesztő amerikai szőlőkabóca gyérítésére.

Ezért az amerikai szőlőkabóca elleni felelős termelői védekezéshez az AM 2020-ban is támogatást nyújt, hektáronként legfeljebb 12 ezer forintot, és szőlőtermelőnként legfeljebb 240 ezer forintot.

A szőlőültetvényekben felhasznált növényvédőszer vételárához járó támogatás két elemből áll: a növényegészségügyi megelőzés támogatása, valamint a növényegészségügyi felszámolás támogatása. A támogatás mértéke mindkét támogatási elem esetében alapvetően a növényvédőszer vételárának 75 százaléka. Abban az esetben azonban, ha a növényvédőszert a gépi bérmunka-szolgáltatást végző vásárolja meg és juttatja ki, a szolgáltatás ellenértékének 75 százaléka igényelhető vissza.

Az AM közölte:

a növényegészségügyi megelőzés támogatása iránti kérelmet március 31-ig tudják benyújtani a szőlőtermelők a Magyar Államkincstárhoz (MÁK).

A megelőzés támogatását a fitoplazma fertőzés miatt nem körülhatárolt területekre kell kérelmezni március 1. és március 31. között a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon. A növényvédőszer csak ezen igénylést követően vásárolható meg, és a május 1. és július 31. közötti védekezési időszakban juttatható ki. Mindezeket követően kell a kifizetési kérelmet benyújtani a megyei kormányhivatalhoz legkésőbb augusztus 15-ig, erről a kincstár később újabb tájékoztatót tesz majd közzé.

A növényegészségügyi felszámolás támogatását a fertőzés miatt körülhatárolt területen található szőlőültetvény után lehet kérelmezni.

Az elvégzett növényvédőszeres védekezést követően elégséges csak kifizetési kérelmet benyújtani augusztus 15-ig a megyei kormányhivatalhoz. A növényvédelmi hatóság körülhatárolt területről szóló határozatát a fertőzött terület szerint illetékes önkormányzat hirdetményi úton közli és az odatartozó összes szőlőültetvényre vonatkozik írták a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában