növekedés

2020.02.12. 09:27

Sok eljárás indult tavaly hitelkártya-tartozás miatt

Tíz százalékkal több, 527 ezer fizetési meghagyásos eljárás indult tavaly az egy évvel korábbihoz képest, az adósok 90 százaléka nem vitatta a tartozását – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adataiból.

A szervezet keddi közleménye szerint a tavaly indított fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmek túlnyomó többségét követeléskezelők, közszolgáltatást végző társaságok – tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók – kezdeményezték.

Emellett sok volt a hitelkártya-tartozás, a parkolási bírság, valamint a szerzői jogvédelem miatt indított fizetési meghagyás is. Az eljárások 96 százalékát 10 ezer és egymillió forint közötti összegű tartozás miatt indították, de több mint ezer esetben 10 millió forint feletti követelés érvényesítésére is benyújtottak kérelmet – utóbbira jellemzően céges ügyekben került sor – írták.

Közölték: 30 millió forintos összeghatár alatt magánszemélyek bármely közjegyzőnél kezdeményezhetik a fizetési meghagyás kibocsátását, 3 millió forint alatt pedig ez a legegyszerűbb módja a per nélküli pénzkövetelésnek. Az eljárás kezdeményezéséhez nincs szükség a ki nem fizetett számlák, szerződések vagy más bizonyítékok csatolására sem, csupán kérelmezni kell a közjegyzőnél a fizetési meghagyás kibocsátását. A tavaly kibocsátott fizetési meghagyások 90,5 százaléka néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában