kutatás

2020.02.11. 18:12

Béren kívüli juttatással könnyebb megtartani a munkaerőt

A multik körében nagyobb arányban adnak cafeteriát.

Átlagosan bruttó 371 ezer forintot, a tavalyinál kicsit kevesebbet nyújtanak a munkavállalóiknak cafeteriajuttatásként a cégek – írja a Világgazdaság a Szent István Egyetem és a HR Kutató Központ által végzett friss kutatás alapján. Eszerint elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást. Az is kiderült, hogy 2 százalékról 6-7 százalékra nőtt a célra legfeljebb 100 ezer forintot biztosító munkáltatók aránya.

A népszerűségi toplistát a SZÉP-kártya elemei uralják,

az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás viszont leszorult az élről, és a tavalyihoz képest hátrébb sorolódott a bérként adózó pénzkifizetés is.

A felmérés tanúsága szerint a  nagy létszámú vállalatok körében a legnagyobb a béren kívüli juttatás elterjedtsége:

az ezer fő fölötti alkalmazotti létszámmal működők 91 százalékában vannak fixen nyújtott, illetve cafeteriajuttatások.

Az utóbbit 77 százalékuk biztosítja. Az 50 fő alatti mikro- és kisvállalkozásoknál viszont feleekkora az arány, mindössze 49 százalék. A tíznél kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozásoknak pedig mindössze 24 százaléka biztosít cafeteria-rendszeren belüli juttatásokat.

A cafeteriát érintő jogszabályi változás az idén nem lépett életbe, mégis tetten érhetők változások a cégek béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos magatartásában. Több ponton is változott például a leggyakrabban biztosított fix juttatások sorrendje tavalyhoz képest: a Széchenyi Pihenőkártya elemei az élre kerültek a vendéglátás, a szabadidő és a szálláshely alszámla sorrendjében, leszorítva onnan a cégesautó-használatot és a céges rendezvényeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában