szabálytalanságok

2020.01.10. 06:23

Ezrével érkeztek bejelentések a NAV-hoz

A lakossági bejelentések egyes cégek vagy magánszemélyek kétesnek vélt ügyeire próbálták felhívni a hatóság figyelmét. A beadványok körülbelül harmada névtelen volt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint bőven akadtak tavaly olyanok, akik gyanújukat nem tartották magukban, és úgynevezett közérdekű bejelentés formájában a hatóság tudtára hozták megérzésüket, információikat – írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A múlt esztendő első kilenc hónapjában majdnem 6900 ilyen beadvány érkezett a NAV-hoz,

a közlések pedig szinte minden esetben vélt vagy valós, de mindenképpen konkrét szabálytalanságra próbálták meg felhívni a hivatal figyelmét.

Ritka volt az olyan bejelentés, amelyet általánosságban fogalmaztak meg, nélkülözve a pontos adatokat,

és amely valamely gazdasági ágazatot érintő rendszeres adóügyi visszaélésekről, általános jelenségekről szólt.

A közérdekű beadványok összesített tapasztalataiból jól kivehető, milyen esetek háborítják fel az embereket annyira, hogy írjanak az adóhivatalnak. Ilyen például, ha valaki nem kapott nyugtát a boltban, de rendszeresen előfordult tavaly az is, hogy a foglalkoztatáshoz fűződő feltételezett szabálytalanságot jelentenek be a köz érdekében fellépő személyek. A gyakori ügyek között szerepelt az is, amikor valamely gazdasági szereplő – a bejelentő szerint – jogosultság nélkül végezte tevékenységét, vagy éppen az, hogy egy-egy bérbeadó nem jelentette be a bérbeadásból származó jövedelmét.

A bejelentők számottevő része nem akarta felfedni kilétét:

a tavalyi első kilenc hónap beadványainak 35 százaléka azonosíthatatlan személytől származott.

Az adóhivatal részletesen beszámolt arról is, hogy január eleje és szeptember vége között

több mint 1600 különböző típusú vizsgálat fejeződött be, ezek közül majdnem 330 zárult valamilyen hiányosság, szabálytalanság megállapításával.

A kiszabott mulasztási és adóbírság együttes összege túllépte a 360 millió forintot – olvasható a Magyar Nemzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában