jellemzően áramra

2019.11.30. 11:36

Magyar Posta: a rezsiutalványok többségét már beváltották

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, ezek összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot – közölte a Magyar Posta.

November végéig a mintegy 7 és fél millió kézbesített rezsiutalvány kétharmadát postákon váltották be a nyugdíjasok, összesen 15 milliárd forint értékben.

Az őszi hónapokban az utalványokat inkább az áramfogyasztás kiegyenlítésére használták fel, kevésbé a gázszámlákra – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A beváltás március végéig lehetséges, a postákon azonban már a kézbesítés első hetében jelentős számban fizettek ki csekkeket a rezsiutalvánnyal, októberben pedig az összes utalvány egyharmadát használták fel.

A postai beváltási statisztikák szerint az elmúlt három hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb arányú az adott hónapon belül a beváltási arány, jellemzően a csekkek befizetési határideje erre az időszakra esik. Az októberi napi átlagos 100 ezer feletti beváltások novemberben már csökkentek, az egy napon felhasznált rezsiutalványok száma átlagosan 62 ezer körül alakult.

A Magyar Posta várakozásai szerint a legtöbben még idén felhasználják a szeptemberben kapott rezsiutalványokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában