Magyar adat

2019.10.18. 12:52

Évente 6-7 ezer szabadalmazható ötletet nyújtanak be

Magyarország csak az innovációval tud előre jutni.

Évente 6-7 ezer olyan ötlet születik Magyarországon, amelyeket szabadalmaztatni lehetne – mondta Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A vezérigazgató elmondta, Németországban ez a szám mintegy 20 ezer, tehát ez egy összemérhető nagyságrend, s azt jelzi, nagyon kreatívok a magyarok.

Az általa vezetett céghez hetente 10-15 ötlet érkezik, és ezeknek körülbelül egyharmadával-felével érdemes foglalkozni.

A cél az, hogy a találmányok ténylegesen járuljanak hozzá a nemzeti össztermékhez, hiszen Magyarország csak az innovációval tud előre jutni – fogalmazott.

A műsorban felidézték, megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Valor Hungariae Zrt. az innovatív magyar találmányok és termékek iparjogvédelmének, ezen belül a gyors ügyintézés és a szabadalmaztatás folyamatának támogatására.

A Valor egy magyar tulajdonú vállalat, amelynek felügyeletét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) látja el. A társaság segítségnyújtása az iparjogvédelem területén minden harmadik esetben szükséges, ez idén 30-40 céget jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában