EXPO-REAL

2019.09.09. 13:54

Ötmilliárd eurónyi magyar fejlesztést mutatnak be Münchenben

Csaknem 5 milliárd eurónyi fejlesztést mutat be a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, az idei müncheni EXPO REAL-on Magyarország a Budapest-standon; a régióban a leggyorsabb, 5 százalék feletti magyar gazdasági növekedést támogató, Európában is kiemelkedő ütemű építőipari beruházásoknak köszönhetően jelentős nemzetközi befektetői érdeklődésre és új üzletekre is számítanak.

A stand szervezői, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) világszínvonalú projektekkel, kiemelt kormányzati és önkormányzati fejlesztésekkel, a Budapesten zajló beruházások mellett Debrecen, Kecskemét, Miskolc és Szeged fejlesztéseivel mutatják be az ország tőkevonzó képességét – közölte az IFK hétfőn.

A HB Reavis Agora Budapest nevű projektje

Idén a 22. müncheni EXPO REAL-on

75 országból több mint 2000 kiállító és csaknem 40 ezer döntéshozó gyűlik össze 2019. október 7-9. között.

Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója ismertette: 2019 első hat hónapjában 43 pozitív befektetői döntés született az ügynökségnél, amelyek eredményeként 7274 új munkahely jön létre Magyarországon 2287,1 millió euró tőkebefektetés mellett. Felhívta a figyelmet arra, hogy a befektetési témákra szakosodott Site Selection magazin legfrissebb Global Best to Invest 2019 jelentése alapján

Magyarország idén újra a világ 10 legjobb befektetési célországa között szerepel.

Takács Ernő, a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztőket tömörítő IFK elnöke azt hangsúlyozta, hogy Magyarország stabil és jövedelmező befektetési célpont a magyar és a nemzetközi vállalkozásoknak egyaránt. Az ingatlan-tanácsadó vállalat, a CBRE adatai szerint a főváros kiemelkedő munkavállalói kínálatának, a csökkenő üresedési rátának és a kissé növekvő, de továbbra is megfizethető bérleti díjaknak köszönhetően a befektetők legalább 5-6 százalék hozamot kaphatnak befektetéseikre.

A debreceni Forest Offices beruházás

A kiemelt kormányzati beruházások mellett az ingatlanfejlesztőknek is köszönhetően az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, amelynek megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint. A második negyedévben 18,8 százalékkal nőttek a beruházások éves összevetésben, ezek 60 százalékát építési beruházások alkották, amelyek 22,3 százalékkal bővültek a tavalyi második negyedévhez képest.

A régióban 2019-2021-ben mintegy 15 százalékos növekedés várható. Magyarországon ez az érték csak egy év alatt 9,2 százalék, amellyel magasan az első helyen áll a nyugati és kelet-európai országokat összehasonlítva

- mondta.

Az Avalon Business Center leendő épülete Miskolcon

Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze a nyugat-európai nagyvárosokkal összehasonlítva Budapest élhetőségét emelte ki, a rekordokat döntő turizmus ellenére is. A stabil gazdasági környezet és politikai helyzet, a kormányzati és önkormányzati akciók eredményeként a magyar főváros egyre előkelőbb helyre kerül az Economist Intelligence Unit élhetőségi rangsorában – szögezte le. Megjegyezte, hogy

Budapest a nemzetközi ingatlanfejlesztés egyik legfőbb európai célpontjává válhat,

hiszen a tavalyi 2 milliárd eurós befektetés 90 százaléka Budapestre érkezett, a befektetési volumen az első fél évben pedig elérte a 462 millió eurót, 24 százalékkal ugrott meg az egy év alatt.

A Futureal-csoport Budapest One nevű őrmezői beruházásának látványterve

Tóth Csaba, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) beruházási főigazgatója a Budapest arculatát alapvetően meghatározó fejlesztésekről azt mondta, azok erősítik a főváros és Magyarország brandjét, presztízsét, vonzerejét. Példaként a 2019 végére elkészülő új Puskás Arénát, illetve az új fővárosi hidat említette, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Budapest déli részén. A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázatára 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett, ami jól példázza Magyarország egyre erősödő pozícióját a beruházásokért folyó globális versenyben.

A fővárosi beruházások húzóprojektje, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, Gyorgyevics Benedek pedig azt emelte ki, hogy bár az Európában is páratlan, 1 milliárd eurós állami „mágnesberuházás” iránt mindig is nagy volt az érdeklődés, ezt idén fokozza, hogy a projektek egy része már elkészült, vagy megvalósítási fázisba került. Egyes részprojektek idén be is fejeződnek és mindez óriási lehetőséget jelent a Városligettel együtt megújuló környék fejlesztőinek is.

A Liget Budapest projekt összes új intézménye megnyílik 2023-ig, és elkészül a megnövelt és megújított zöldfelületű park is.

A Városligetnek éves szinten 4-4,5 millió látogatója van, ami a beruházás következtében 6,5-7 millióra emelkedhet. „A jelentős turisztikai tömegvonzó hatása miatt is kíváncsian figyel bennünket a világ szakmai elitje” – mondta.

A Magyar Zene Háza épületének látványterve a Városligetben

A kiállításon a piac meghatározó ingatlanfejlesztői – az Atenor, a Forestay Group, a Futureal-csoport, a Gránit Pólus Csoport, az Infogroup, a HB Reavis, a Horizon Development, a Property Market, a WING – folyamatban lévő fejlesztéseit mutatják be.

Borítókép: A Nemzeti Galéria új épületének látványterve, amely a Budapest Liget Projekt részeként valósul meg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában