2024.09.24. 15:50
Ezen a területen soha ne nyomja ki a pattanását, életveszélyes lehet
Nem túlzás, bele lehet halni egy pattanásba. Van olyan hely az arcon, ahol egyenesen életveszélyes nyomkodni.
Az arcon fordulnak elő leggyakrabban pattanások
Forrás: Shutterstock
Fotó: Prostock-studio
Hónapokig a Dr. Ever Arias , az UCI Medical Center rezidens orvosa által közzétett 3,6 milliós megtekintésű TikTok-videón szörnyülködött a világ. A TikTok videó a mesterséges intelligencia-segítségével mutatja be egy lány történetét, aki ki akarta nyomni a pattanását, végül belehalt - írja a life.hu. Az orvos elmondta,
van az arcon egy rész, a halál háromszöge, ahol biztosan békén kell hagyni az éktelenkedő aknékat, mert komoly baj is lehet belőle. A pattanás többnyire magától is elmúlik, ha pedig túl sok van belőlük, ki kell deríteni az okát.
A halál háromszöge, ahol gyakran előjön a pattanás
Kiderült, hogy az AI-videó egy igaz történeten alapul, amely egy 18 éves fiatalemberről szól, aki júniusban halt meg a brazíliai Santa Catarinában. A szakemberek elmondták, hogy előfordulhat, hogy a nyomkodás során elfertőződik a terület, Dr. Muneeb Shah bőrgyógyász így fogalmazott: „Ez lehetséges, de hihetetlenül ritka”.
A halál háromszöge, az úgynevezett nasolabialis háromszögre utal, amely az orrnyeregtől lefelé a felső ajkáig terjed – egy olyan hely, ahol gyakran előfordul pattanás és mitesszerek is. Ez egy olyan terület is, ahol nagy és létfontosságú artériák és idegek futnak a nyaktól az orrmelléküregekig és egészen a koponyáig.
Látásvesztés, stroke és halál lehet a következménye a nyomkodásnak
Bár csábító, az arc ezen részén felbukkanó pattanások eltüntetése, de a nyomkodás súlyos betegségeket okozhat, beleértve az orrfertőzéseket, a látásvesztést, a stroke-ot és akár a halált is – ezért jobb, ha megvárjuk, amíg a pattanások maguktól elmúlnak, javasolják a bőrgyógyászok, akik arra is figyelmeztetnek, hogy bárhol is szeretnénk kinyomni egy pattanást, azt mindig tiszta kézzel tegyük.
A nasolabialis háromszögben ez különösen kockázatos, mert ezen a területen a vér közvetlenül az agy felé folyik, tehát elméletileg a véráramban lévő baktériumok átterjedhetnek az agyba, súlyos, szisztémás fertőzést okozva, magyarázzák az orvosok.
Dr. Elizabeth Bahar Houshmand a HuffPostnak elmondta, hogy bár a veszély fennáll, nagyon ritka a pattanás okozta súlyos vagy életveszélyes fertőzés.
Bulvár-celeb
- Gáspár Bea elmondta, miért tiltották ki Győzike apjának házából
- Lebuktak! Angelina Jolie már nincs egyedül, ebbe a világsztárba szerelmes
- Sallai Nóra balesete: egy intenzíves ápoló elárulta, milyen esélye van a színésznőnek
- Migrén gyötri? Magyar kutatócsoport adhatja meg a választ e sokakat kínzó betegségre
- Galahad igen, Jézus nem – bővült az adható keresztnevek listája