2023.09.02. 12:46
Fekete Dávid: a családommal, gyermekeimmel fenyegettek (videó)
A 2008-as Megasztár második helyezettjét 322 milliós csalással és sikkasztással vádolják. Az énekes most kipakolt. Bűnügyi felügyelete alatt adott interjút Fekete Dávid a Frizbi TV-nek.
Fekete Dávid a Frizbi TV évadnyitó adásának felvételén pakolt ki Hajdú Péternek
Forrás: YouTube
Fekete Dávid 14 hónapon át egy cellában ülve várta, hogy eljöjjön az ő ideje. Az egykor sikeres autónepper szándékosan nem tett vallomást egészen addig, amíg nem tudta bemutatni azokat az üzeneteket, melyeket az őt feljelentő „befektetőktől” kapott és melyekben az uzsorakamatok fizetésére szólították fel őt – írja a Bors.
Az énekes most a Frizbi TV évadnyitó adásának felvételén pakolt ki Hajdú Péternek.
Bár az ügyészség az előkészítő tárgyaláson hét évet kért a 322 milliós csalással és sikkasztással vádolt Fekete Dávidra, de akkor még nem volt ismert az énekes vallomása, amit néhány nappal később ő maga olvasott fel a bíróságon. Ennek fényében ma már bátran mer a nyilvánosság elé állni, hogy elmondja saját vélt, vagy valós igazát.
Az a 322 millió forint amivel vádolnak, soha az életben nem is létezett. Az egy kamu
– jelentette ki az interjúban Fekete Dávid, aki arra a kérdésre is választ adott, hogy miért nem fordult a rendőrséghez, amikor jogtalanul kezdtek el tőle milliókat követelni azok, akik befektettek a sokáig jól működő autókereskedésébe.
A családommal, gyermekeimmel fenyegettek. Az uzsorások megmondták a szemembe, hogy vagy kifizetem azt az összeget, amit mondanak, vagy börtönbe fognak juttatni. Volt olyan hónap, amikor csak uzsorában 10 és fél millió forintot fizettem. Azt az elmaradt hasznot követelték rajtam, ami jogi értelemben nem is létezik. Azért nem jelentettem fel őket, mert a családommal, a gyermekeimmel fenyegettek. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Csak sodródtam az árral és agyaltam, hogyan lehetne ez a legjobb
– magyarázta a Frizbi TV stúdiójában a Megasztár felfedezettje, aki ugyanakkor tisztában van vele, hogy sokat hibázott és rossz döntések sorozatát hozta meg üzletemberként.
A teljes cikk ITT olvasható.
Bulvár-celeb
- A fogkefék mellett a zuhanyzófejek is tele lehetnek vírusokkal
- Megfejtették a 130 éves tatai időkapszula titkát
- A zebrán könnyített magán egy kutya, mindenki szépen megvárta (videó)
- Ijesztő, ami kiderült: veszélyben lehet, aki átesett a COVID fertőzésen
- Jennifer Lopez elképesztő testet villantott