Bulvár-celeb

2022.12.29. 05:50

Szeretné a balesetin tölteni a szilvesztert? Ezeket ne tegye, ha jót akar magának

Ha már mindenképpen muszáj petárdázni vagy tűzijátékozni 31-én, legalább ezekre figyeljünk.

Illusztráció: Shutterstock

A házi tűzijátékozás közben számos szabályt kell betartani ahhoz, hogy ne pénzbüntetéssel vagy éppen tragédiával végződjön a szilveszteri szórakozás.

A pirotechnikai eszközöket több kategóriába sorolják attól függően, hogy mennyire veszélyesek, kell-e a használatukhoz engedély vagy speciális végzettség. Ezek az osztályzatok (1-4-ig) a csomagoláson vannak feltüntetve.

Aki idén mindenképp tűzijátékozni szeretne, annak érdemes figyelnie, milyen terméket vesz, ugyanis a hatóságok akár 150.000 forintra is büntethetik azt, akit szabálytalan eszközzel kapnak el. A legfontosabb szabály, hogy 2005 óta Magyarországon tilos petárdázni, sőt még a birtoklása is szabálysértésnek minősül. 

Tilos petárdázni!
Forrás: Shutterstock

A másik, amit ne vegyünk és használjunk, azok a 4. osztályba sorolt pirotechnikai eszközök. Ezek azok a nagy tűzijátékok, amelyeket kizárólag pirotechnikus szakember használhat. 

További fontos szabály, hogy 14 éves kor alatt sehol és semmilyen tűzijáték használata sem megengedett felnőtt felügyelete nélkül.

Ezek a legális eszközök

Ha a pirotechnikai eszköz csomagolásán 1, 2 vagy 3-as osztály szerepel, bizonyos feltételek mellett használhatók szilveszterkor. 

1. osztály: nagyon alacsony kockázattal és elhanyagolható zajszinttel jár a használata,
2. osztály: alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel jár, és a szabadban való használatra szánták ezeket,
3. osztály: közepes kockázattal jár, a szabadban lévő nagy, nyílt területen való használatra szánták, de zajszintje nem ártalmas az emberi egészségre.

Illusztráció: Shutterstock

Ennyit szabad vásárolni és tárolni

14 év felettiek az 1. osztályba sorolt termékeket engedély nélkül megvásárolhatják, de tárolni csak háztartásonként 1 kg nettó hatóanyag-tartalmú pirotechnikai eszközt szabad. 16 éves kor felett engedély nélkül lehet megvásárolni és használni a 2. osztályba tartozó terméket is, kivétel ez alól természetesen a petárda! A tárolásra itt is az 1 kg nettó hatóanyag-tartalom a mennyiségi határ. A harmadik osztályba tartozó tűzijátékokat pedig csak nagykorú személyek vehetik meg és tárolhatják. 

A vásárlás kizárólag december 28. és 31. között engedélyezett! 31-én este 6 óra és január elseje reggel 6 óra között lehet eldurrogtatni ezeket, egy időben és helyen összesen 3 kiló összes nettó hatóanyag-tartalom mennyiséget tárolhatunk.

 

Illusztráció: Shutterstock

Fontos tudni

  • Nem tárolható a pirotechnikai termék más, tűzveszélyes anyaggal egy helyiségben,
  • tilos a termékeket tetőtérben, alagsorban vagy pincében tartani,
  • csapadéktól, napfénytől, sugárzó hőtől, tűztől és mindennemű károsító tevékenységtől védve kell tárolni őket, 
  • a sérült burkolatú, átnedvesedett, szagot kibocsájtó vagy melegedő pirotechnikai eszközöket azonnal el kell különíteni az ép termékektől, és a későbbiekben is tilos felhasználni,
  •  hibás termékeket az árusító helyre kell visszavinni,
  • a termék nem bontható szét, eredeti formája nem bontható meg.
  • A megvásárolt tűzijátékot ne hagyjuk az autóban!

További hasznos tanácsokat olvashat a Ripost cikkében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában