Bulvár-celeb

2022.11.07. 18:30

Soha nem jöhet ki a pszichiátriáról BB Évi

Friss hírek érkeztek a Big Brother egykori versenyzőjéről. Egy, a neve elhallgatását kérő ismerős mesélt arról, hogy BB Évi állapota sokat javult a helyzet óta, mióta bekerült egy Somogy megyei otthonba. Éppen húsz év telt el azóta, hogy a kaposvári lány megnyerte a 16 millió forintos fődíjat.

Fotó: Bors

Hiába volt ő a hazai valóságshow-k történetének első női nyertese, Párkányi Éva útja a Big Brother első, 2002-es szériája után csak lefelé vezetett, többek közt a pszichiátriára. Évekkel ezelőtt édesanyja is úgy nyilatkozott róla: „Soha nem gyógyul meg a lányom.” Ha meg nem is gyógyul, de jó híreket kaptunk az egykori valóságshow-győztesről.

– Ahogy hallom, nincsenek már olyan hatalmas problémák Évivel, mint ahogyan azt sokszor olvashattuk – kezdte a Borsnak a neve elhallgatását kérő ismerős, aki elmondta; a pszichiátrián 24 órás felügyelet alatt áll Évi.

A kórház nem egy börtön. Ott az állapotuktól függően szabadon járhatnak a betegek. Kicsit olyan, mint egy nyugdíjasotthon. Vannak nyilvánvalóan olyan esetek is, akik nem kaphatnak ekkora szabadságot, de Évi egy teljes értékű ember. Néha vannak rosszabb napjai, de ezek ellenére javult az állapota. Tény, volt időszak, amikor még féltek tőle az ápolók, mert agresszívabb volt, de ez nem csoda, hiszen komoly skizofréniával vitték be az intézménybe.

„Volt, hogy rájuk támadt”

– Úgy hírlik, megesett, hogy rákiabált az alkalmazottakra, vagy úgy viselkedett velük, mintha az ellenségei lennének. Egy időben féltek az ápolók Évitől, de ez mára már elmúlt. Sokkal könnyebb vele az „együttélés” – ha mondhatom így. – Szerencsére soha senkinek nem lett komolyabb baja. Ez annak is köszönhető, hogy Évit jól megtanulták kezelni. Szomorú tény, de ő már soha nem jöhet ki az intézményből. Jelenleg neki ez a legjobb hely, ahol lehet. Kétlem, hogy bárhol máshol megkapná azt a figyelmet, amire igazán szüksége van – tette hozzá az ismerős.

Tönkretette a pénz a Big Brother után 

Nem kérdés, hogy az egykori kaposvári pultoslány életét gyökerestül felforgatták a valóságshow-ban töltött hónapok. A 16 millió forintos nyeremény bár egyben óriási örömet okozott neki, másrészt a vesztét is okozta. A hirtelen jött népszerűség miatt rossz társaságba keveredett, a nyeremény pedig elkezdett kifolyni a kezéből. Az italhoz nyúlt, majd rákapott a drogokra. Már 2005-ben elmegyógyintézetben kezelték, ahol megszülte kisfiát, Jancsikát, aki nagynénje gondozásába került, miután Évi delíriumos nyomorba sodródott. Később párt talált magának, de a férfi hamar eltűnt mellőle. Korábbi sajtóhírek szerint egy Ozzy névre hallgató hajléktalan férfitől fogant meg második gyermeke, akivel csupán két hetet volt együtt. Marcell már a pszichiátriai kezelése közben született meg. A babát nevelőszülők nevelték. Évinél 2009-ben diagnosztizáltak skizofréniát. Először csak ideiglenesen, majd az évek során aztán egy pszichiátriai intézmény lakója lett, ahonnan már soha nem megy haza.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában