Bulvár-celeb

2022.11.25. 17:12

Mély depresszióba esett balesete után a TV2 sztárja

Szaszák Zsolt arcát már csak néhány heg emlékezteti súlyos autóbalesetére, azonban a lelke nem gyógyul. A fiatal színész mély depresszióba esett, és a történtek után felszínre törtek belőle olyan érzések, amik eddig nem. Hiányzik az életéből a szerelem, egy igazi társ.

Fotó: Szaszák Zsolt

Alig egy hónappal súlyos autóbalesete után visszatért a színpadra Szaszák Zsolt. Most lelki sebeire egyetlen gyógyír a munka, ami ha csak néhány órára is, de eltereli negatív gondolatait.

Múlt héten, vasárnap próbáltam először a Szegedi Nemzeti Színházban. Személyesen mondtam köszönetet az igazgató úrnak a segítségért, és hogy a műsortervet is a gyógyulásomhoz igazították. Kivették az előadásokból az akrobatikus elemeket is tartalmazó koreográfiát, nehogy megsérüljek. Már az első napomon számos kollégámmal összefutottam, gyógyító ereje van, amilyen szeretettel fogadtak – kezdte a Borsnak. 

Persze az is igaz, hogy találkoztam ennek az ellenkezőjével is, nem mindenki örült a visszatérésemnek – mondta sejtelmesen.

Zsolt tudja magáról, nem az a típus, aki alkalmas a passzív pihenésre. Nem bír egy helyben üldögélni, pont az kapcsolja ki, ha dolgozhat. Úgy érzi, most kezd szakmailag az élete jóra fordulni, a felfelé ívelő karrierjét a balesete sem tudta megszakítani. Decemberben már a színpadon is találkozhat vele a közönség, addig azonban lelkileg össze kell szednie magát.

Amióta kijöttem a kórházból, mindig társaság vett körül, soha nem voltam egyedül. A próbák idején Szegeden, a színészlakásban egyedül maradtam, ott szembesültem igazán a történtekkel.

Tudom, hogy a baleset egy jel volt számomra, lassítanom kell a munkatempómon, megígértem magamnak, mégsem ezt teszem.

Ezen még dolgoznom kell. Depressziós lettem, most egyáltalán nem érzem jól magam. Még annak ellenére sem, hogy sokan szeretnek, a szüleim, a barátaim mellettem állnak, mégis hiányzik valami. Egy társ, egy lány, egy kapcsolat, a szerelem – mondta őszintén a lapnak.

A színésznek az egészségügyi és lelki terhek mellett meg kellett rövid időn belül oldani a közlekedését is. Mivel több város között ingázik, számára elengedhetetlen egy autó. Imádott kocsija rommá tört, így az egyetlen lehetősége egy újabb jármű vásárlása volt. A sors furcsa fintora, hogy pontosan ugyanolyan márkájú és színű autóval rója az utakat, amivel balesetet szenvedett.

Élve szálltam ki a kocsiból, szerettem volna hű maradni a márkához. Volt bennem egy kis félsz, nem játszok-e a sorssal, hogy ugyanolyan járművet választok, de tudom, jól döntöttem, mert a biztonság a legfontosabb számomra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában