Bulvár-celeb

2022.09.29. 06:00

Megható évforduló: három éve kapta meg az SMA-s Zente a 700 milliós kezelést

Már három éve, hogy az ország megismerte az SMA-val küzdő kis Zentét. Akkor még a gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő gyermekeknek nem adatott meg az, ami ma. Tavaly áprilistól ugyanis egyedi méltányosság alapján vált elérhetővé hazánkban az SMA-betegség kezelésére kifejlesztett Zolgensma nevű génterápiás gyógyszer. Addig a szülőknek nem maradt más választásuk, mint hogy közösségi összefogás által összegyűjtsék a 700 millió forintba kerülő szerre való pénzt.

Fotós: Bors

Zente volt az úttörő, akinek ez elsőként sikerült, majd sorstársai is sorban sikeresen gyűjtötték össze a felfoghatatlan mennyiségű pénzt. Az SMA-val küzdő Annácska volt az utolsó, akinek gyűjtés indult, igaz, úgy nézett ki, hogy ő nem jár sikerrel. Végül az utolsó pillanatban jött a hír: ingyen, államilag támogatottan megkaphatta a kislány a kezelést.

Elsőként Zente kapta meg a Bethesdában a Zolgensmát 2019. október 29-én. 

Miatta tanulták meg a szakemberek a speciális kezelést, amelyet immár több gyermeken is alkalmaztak. A napokban volt a harmadik évfordulója annak, hogy a pénz összegyűlt a Zolgensmára, ami annyit segített a kisfiú fejlődésében. 2019-ben még csupán álom volt a szülők számára, hogy a kerekesszékes kisfiú egy napon lépegetni fog.

Ma pedig ez már maga a valóság: az évek alatt a kisbabából nemcsak nagyfiú lett, de rengeteget fejlődött. Amellett, hogy magabiztosan lépeget, már nincs légzészavara, és az értelmi képességeiben is sokat fejlődött, nagyon szeret fecsegni.

Sokat fejlődött az elmúlt három évben Zente Fotó: Facebook

Az évforduló alkalmából az édesanya megosztott egy rövid kis videót a fiúról, és köszönetet mondott, hogy az emberek segítettek a gyermekén.

Emlékeztek még, milyen picike volt? Most pedig már 4 éves. Jön-megy, felmászik, ahová csak tud, biciklizik, mint a villám, és egyre többször olyan, mint bármelyik egészséges kortársa.

 „Ma például az idei diótermést tesztelte. Olyan jó, hogy még mindig itt vagytok és ilyen sok biztatást kap! Még mindig hiszem, hogy ez a sok pozitív energia célba is ér! Köszönjük!” – hálálkodott az édesanya a Bors cikke szerint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában