Ez igen!

2022.05.10. 13:50

Magyar tudósok találmánya adhat új esélyt a covidosoknak

A következő fázis a tö­meg­gyár­tás előkészítése, azt követi az engedélyeztetés.

Elképesztő egészségügyi szenzáció küszöbén állunk – derül ki a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetem beszámolójából. Egy találmány, egy 20-25 centis, oszlopszerű magyar orvostechnikai eszköz ugyanis látványos áttörést hozhat az áttétes rák megfékezésében és a koronavírus gyógyításában. A két intézmény és egy daganatos betegségek kutatásával foglalkozó társaság együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy mielőbb alkalmazhatóvá váljon az eljárás – idézi a Ripost7 cikkét a Ripost.

 

Meglepő út vezetett a találmányhoz

Hogy lehetne semlegesíteni a vérben keringő, áttéteket okozó rákos sejteket úgy, hogy ne okozzunk károsodást? Például úgy, hogy ki kellene szűrni azokat a vérből.
Amilyen egyszerű az ötlet, annyira nehéz megtalálni a kivitelezés módját.
A cirkuláló ráksejtek kifogására és azok analitikájára írták ki eredetileg a Lendület Pályázatot, de közben rájöttünk arra, hogy ezt a technológiát terápiás célokra is lehet használni– árulta el professzor dr. Guttman Tamás, a Pannon Egyetem tanára.
A hat éve tartó fejlesztés eredményeként mára nemzetközi szabadalom védi a módszert, mely a betegek vérét egy különleges szűrőn átvezetve hatékonyan eltávolítja az áttéteket okozó tumorsejteket, jelentősen növelve a páciensek túlélési esélyeit. Ráadásul, úgy tűnik, a szerkezet a koronavírus ellen is hatékony lehet.

 

Akár egy művesekezelés

A szűrőbetétre emlékeztető, 20-25 centiméteres orvostechnikai eszköz működéséről Járvás Gábor, a Pannon Egyetem tudományos főmunkatársa a következőképpen számolt be:
„Ez az oszlop ahhoz hasonlít, mint amit a művesekezelésekhez használnak. Ezen átvezetjük a koronavírussal fertőzött beteg vérét. Az eszköz csakis a koronavírust kapja el a véráramból, és a megtisztított vért visszaadjuk a betegnek, ezzel jelentősen segítve a betegség leküzdését.A módszer segítségével így megelőzhető volna, hogy a koronavírus komolyabb szövődményeket okozzon a szervezetben.”

 

Célirányosan dolgozik az eszköz

Felmerül a kérdés: hogyan képes elkapni a szerkezet a koronavírust és mi garantálja, hogy például a vér hasznos összetevőit nem vonja ki? 
Ez egy antitestalapú szűrés, ami ahhoz hasonló, mint a kulcs meg a zár. Csakis a koronavírust képes elkapni, semmi mást – mondja a szakember –, s ahogy a megfelelő kulcs kizárólag a hozzá illő zárral működik, a szerkezet a vér többi összetevőjével nem lép akcióba.
Mindez jól hangzik, a prototípus is elkészült. Mi a következő lépés?
„Tudjuk, hogyan kell legyártani, laboratóriumi körülmények között már előállítottunk több ilyen oszlopot. Teszteltük, kipróbáltuk, tudjuk, hogy működik. A következő fázis a tö­meg­gyár­tás előkészítése, azt követi az engedélyeztetés, és utána már lehet is használni” – összegezte Járvás Gábor a Kossuth rádióban, és még egy adalékkal szolgált. „A fejlesztésnél nagyon fontos szempont volt, hogy illeszkedjen a kórházakban, klinikákon elérhető rendszerekhez, illetve a klinikai szakszemélyzet tudja majd használni. Ez egy terápiás eszköz, aminek az alkalmazása komoly beavatkozást jelent.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!