Botrányos temetés

2022.02.09. 08:52

Rendőrt küldtek Damu Roland fogadott anyjára

Fogadott anyukáját hiába kérte végakaratában Damu Roland, úgy tűnik, mégsem ő temeti majd el a színészt. Még az is kérdéses, hogy a 72 éves asszony egyáltalán utolsó útjára kísérheti-e majd a Jóban Rosszban egykori sztárját. A temetés szervezéséből ugyanis rendőrségi ügy lett.

Hat héttel ezelőtt hunyt el Damu Roland, de még mindig nem temették el. A színész azt szerette volna, ha nagynénje – akire édesanyjaként tekintett – temeti el.  

A Borshoz eljutott információk szerint Éva néni most pont azért szorul magyarázkodásra, mert „csak” teljesíteni akarta egy haldokló végakaratát. Lapunknak az idős asszony nem kívánt nyilatkozni, de Damu unokaöccse, Tóth István megkeresésünkre elmondta, még mindig nem tértek magukhoz, amióta a rendőrség tájékoztatta az idős asszonyt, hogy feljelentés érkezett ellene – írta a Bors.

 

„Feljelentés érkezett ellene Roland édesapjától”

 

 

„Váratlanul érte a mamámat, amikor megcsörrent a telefonja, és a vonal túlvégén egy rendőrnő szólalt meg, és közölte a tényeket. Tájékoztatta, hogy feljelentés érkezett ellene Damu Roland édesapjától, és azzal vádolják, hogy nem volt joga a temetés ügyeit maga intézni. A mamám nagyon kikészült, amikor elmondta, hogy mi történt, percekig nem tudott beszélni, annyira sírt

– kezdte felháborodva a fiatal férfi.

– A rendőrnőnek válaszolt a kérdéseire, és megpróbálta felvázolni a temetéssel kapcsolatos tényeket, de ez egyelőre kevésnek bizonyul. Tájékoztatta a mamámat, hogy be kell majd fáradnia a rendőrségre, ennek időpontjáról azonban később fogják értesíteni – folytatta a fiatalember. – Féltem a nagyit, és mérhetetlenül felháborít, amikor semmi rosszat nem tett. 

Mi csak azt tudjuk, hogy Roland a nagyimat kérte meg, temesse el és hogy ne legyenek ott a szülei. Ez egy szóbeli végakarat volt, teljesen jóhiszeműen gondoltuk, hogy ebből nem lehet baj, hiszen a halotti anyakönyvi kivonatot is ő kapta meg a kórházban. A nagymamám idős, nem szeretném, ha idegileg még jobban kikészülne, hiszen pont elég neki a Roland halálát megemésztenie. Nem ezt érdemli, amióta az eszemet tudom, mindig azt láttam, amiben csak tudja, segítette Rolandot. 

A temetés ügyeit is kizárólag azért vette először a kezébe, mert ezt Roland kérte. Ez meg végképp nem hiányzott, hogy ki tudja, meddig kell majd rendőrségre járnia kihallgatásokra” – mondta.

 

„Arrogánsan rám csapta a telefont”

 

 

István és családja főleg azt nem érti, hogy miért tett feljelentést Damu édesapja, hiszen elmondásuk szerint a férfi hosszú évek óta nem volt része a színész életének. István és nagymamája megpróbálta felvenni az idősebb Damuval a kapcsolatot, hogy tisztázzák a helyzetet, de mindhiába.

„A családja kitagadta Rolit, már meghalt, miért most akarnak részt venni a temetésében, már késő jóvá tenni a hibákat. Természetesen miután értesültem a nagymamámtól a feljelentésről, megkerestem Rudolfot telefonon, de arrogánsan, lekezelően viselkedett velem.

Végül nem is tudtam elmondani, amit szerettem volna, mert rám csapta a telefont. De itt üzenem neki, hogy keressen meg, mert van miről beszélnünk, és nem ijedünk meg semmitől, állunk elébe, hogy bebizonyítsuk a mi igazunkat” – mesélte.

Istvánék nagyon szeretnék tudni, hogy mikor lesz a temetés, de úgy gondolja, míg Roland pont azt nem akarta, hogy a szülei jelen legyenek az utolsó útján, úgy néz ki, végül ők lesznek kizárva a szertartásról.

„Tudom, hogy haragszanak rám, pedig soha semmi sértőt nem nyilatkoztam róluk. Az, hogy nem foglalkoztak a fiukkal és nem volt kapcsolat közöttük, tudvalevő volt, hiszen Roli megírta a könyvében részletesen. Eddig is vállaltam a felelősséget a kijelentéseimért, ezután is fogom. Mamám írásbeli meghatalmazást adott Roli barátjának, jelenleg nem tudjuk, hogy hol tart a temetésnek az ügyintézése. Ő jóban van az idős Damuval, elképzelhető, hogy így állnak bosszút, és mindent megtesznek, hogy ne legyünk jelen.”

 

Fia után halt Damu Roland édesanyja

 

Alig másfél hónappal fia halála után elhunyt Damu Roland édesanyja. Azóta az is kiderült, igaz, hogy hosszú ideje súlyos beteg volt, de nem az alapbetegsége vitte el. Megfertőződött és a koronavírus okozta a halálát.

A színész szüleivel nagyon rossz kapcsolatban volt, ez pedig egészen gyerekkoráig vezethető vissza. Tóth István a Mokkában árulta el, bár fájdalmas téma volt ez számára, mégis sokat beszélgettek, és gyakran került szóba, hogy anyja mindennap verte – erről Roland az utolsó tévéinterjújában is vallott. A két szülőnek is jó ideje megromlott a kapcsolata, de fiuk halála után valamelyest rendezték a problémákat. A közös fájdalom felülírt mindent, ám nem sokáig kellett ezzel együtt élnie az asszonynak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!