Legendák

2022.01.12. 07:37

Omega-múzeum nyílhat Budapesten

A december 6-án elhunyt Kóbor János halálának híre sorscsapásként érte a magyar könnyűzenei életet. A zenésztársak szobrokkal szeretnének végső búcsút venni Meckytől, amik már el is készültek.

Szörnyű éveket tudhat maga mögött a legendás Omega együttes. A tragédiák sora Benkő László halálával kezdődött, majd Mihály Tamás és Kóbor János tragédiájával elvesztésével pecsételődött meg az Omega sorsa. December elején egy korszak zárult le, amikor a legendás énekes végleg eltávozott közülünk. A zenekart több művész is felkereste azzal a felajánlással, hogy pár kivételes alkotásban őrizzék tovább az Omega emlékét. Ezen művészek egyike Túri Török Tibor, aki a banda minden tagjáról féldomborművet készített. 

A Bors már bemutatott párat a műalkotásokból, de azóta elkészült a zenekar többi tagjának domborműve is, sőt kiderült, hogy Budapesten egy Omega múzeumot is szeretnének létrehozni. 

Erről már Németh Nyiba Sándor költő, olimpikon beszélt, akik az Omega menedzsmentjével együtt tervezik a féldomborművek kiállításának eseményét.

Fontos tudni, hogy nem csak szobrok készülnek– kezdte a lapnak Sándor. 

– Festményeket is csinálnak az Omegásokról. Trunkos Andrással közös munkába vágtunk, vele beszéltük meg, hogy mi legyen a féldomborművek és a festmények sorsa. Szóba került, hogy Budapesten, egy Omega múzeumba helyezzük el őket, de egy múzeum létrehozása sajnos nem tíz perc. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a Krúdy Gyula Irodalmi Kör részvételével avatják majd fel az összes Kóborékról készült művet – nyilatkozta lapunknak a költő, aki múzeum híján már előállt egy másik megoldással is. 

– Mivel még kérdéses mikor, és egyáltalán hol készül el az Omega Múzeum, ezért szeretnénk ezeket a festményeket, szobrászműveket a Magyar Rocklegendák Vándorkiállításának berkein belül elsőként bemutatni.

A múzeumról Trunkos Andrást, a zenekar menedzserét is megkérdeztük. – Valóban tervben van, de nyilvánvalóan az ingatlanvásárlás az egy vagyonba kerül. Az ötlet még kezdetleges, de mindenképp szeretnénk, hogy méltó helyen foglaljanak helyet ezek a domborművek – nyilatkozta lapunknak a zenész.

Benkő Laci fia is tiszteleg

Az Omega billentyűséről készült féldomborművet Benkő Balázs más helyen képzelni el. – Egy ilyen ajándékot az ember nem utasíthat vissza, ezért arra gondoltunk, hogy Tibor alkotása a zamárdi házunk kerítésén kapna helyet. Úgy tervezzük, hogy a rajongók által ültetett fa és a ház előtt álló két zongora társaságában kerül majd felavatásra egy édesapám születésnapjához közeli időpontban – mesélte korábban a Borsnak Benkő László fia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában