Még mindig az intenzíven

2022.01.04. 06:55

Kiderült, kitől kapott új szívet Fazekas Róbert

Fazekas Róbert néhány hete esett át sikeres szívátültetésen.

Két héttel ezelőtt megkapta új szívét Fazekas Róbert, aki a sikeres szívátültetés után a városmajori klinikán gyógyul.  Az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes diszkoszvető új "motorja" Németországból érkezett és remekül működik.

„A hosszú évtizedeken át tartó sportolás tökéletesre edzett, egyéb szerveim kifogástalanul működnek, és az új »motor« is jól teszi dolgát. Megtudtam, hogy egy hozzám hasonlóan 100 kilós testsúlyú német férfinak köszönhetem a szívemet" 

– mondta a Borsnak Fazekas, aki elárulta, hogy a koronavírusnak is köszönheti a szívet. Németországban ugyanis a járvány alatt nem végeznek hasonló átültetéseket.

Ha minden jól megy, három hét múlva hagyhatja el az intenzív osztályt az atléta:

„Bár sem a feleségem, sem Réka lányom nem látogathat, de telefonon naponta többször beszélgetünk, és jólesik a kalapácsvetés korábbi kiválósága, Annus Adrián érdeklődése is. Egyelőre neki is azt tudom mondani, minimum három hétig még a klinikán kezelnek. Szerencsés vagyok, hiszen az orvosok, nővérek szakértelme, kedvessége, a klinika felszereltsége világszínvonalú."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!