megrázó részletek

2021.09.06. 08:26

Legénybúcsút ünnepelt az Andrássy úton elgázolt fiatal – segítenének a családjának

Legénybúcsúra jött hazánkban az a szlovák fiatal, akit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik busza gázolt halálra az Andrássy úton. A kongresszus tagjai egy emberként gyászolják a férfit, segíteni akarnak a családnak.

Szirénázó rendőrök és mentőautók tucatja árasztotta el szombat éjjel a budapesti Andrássy utat az Opera előtt. Egy fiatal, Szlovákiából érkező férfitársaság egyik tagja ugyanis fogta magát, elrohant a barátai mellől, és a tilos jelzés ellenére átrohant a négysávos Andrássy úton, ahol pont arra autózott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik, szabályosan haladó mikrobusza, aminek a sofőrje – bár megpróbálta elrántani a kocsit, ahogy észlelte a férfit – nem tudta elkerülni a balesetet, és elgázolta a fiatalt, aki közel 20 métert repült, teste pedig egy közeli kávézó elé csapódott.

Úgy tudjuk, a sofőr azonnal kipattant a kocsiból, és lélekszakadva rohant segíteni, azonnal értesítették a mentősöket is, akik ugyan rövid időn belül a helyszínre értek, majd harcoltak a férfi életéért, megpróbálták stabilizálni, azonban már nem lehetett megmenteni.

Fotó: Bors

Legénybúcsúra jöttek a fiúk

A Bors információi szerint a 30 éves férfi és a barátai egy legénybúcsúra érkeztek hazánkba, és éppen bulizni voltak, amikor a tragédia történt. A kongresszus szervezőit sokkolták a történtek, szóvivőjük, Zsuffa Tünde még másnap is megrendült hangon volt csak képes beszélni az esetről.

Nagyon nehéz erről hivatalosan is beszélni, hiszen anyaként is átérzem a helyzetet, bele sem merek gondolni, mit érezhetnek a szülei, milyen nagy fájdalmakat élhetnek át. Az egész szívem ez a fájdalom árnyékolja be

– mondta összetörten a sajtófőnök.

Mindenki nagyon meg van rendülve, amikor reggel összejöttünk, nem csak a kongresszus rendezéséért, hanem a férfiért és a családjáért is imádkoztunk – tette hozzá elcsukló hangon.

Elmondta, hogy szeretnék felvenni a kapcsolatot a férfi családjával.

Szándékunkban áll, hogy megtudjuk, ki volt a férfi és felvegyük a kapcsolatot a családdal, ahogyan az is szándékunkban áll, hogy felajánljuk a segítségünket a temetés körüli ügyintézésben, akár anyagi értelemben

– szögezte le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!