Bulvár-celeb

2021.05.12. 10:00

Megalázó! Bilincsben vihetik a válóperre Fekete Dávidot

Fekete Dávidtól minél hamarabb szeretne elválni gyermekei anyja, Regina, ezért már be is adta a bontókeresetet.

Fotós: Nagy Gábor

Nehéz idők járnak az egykor szebb napokat élt volt Megasztár-énekes Fekete Dávidra, aki a cikk születésének idején éppen előzetes letartóztatását tölti. Mint arról a Bors is beszámolt, Fekete Dávid vonatkozásában üzletszerűen elkövetett sikkasztás és további más bűncselekmények elkövetése ügyében nyomoz a rendőrség, emiatt zárták első körben egy hónapra rácsok mögé.

A károsultjai szerint – akik többtucatnyian vannak – több mint 100 millió forintnyi kárt okozott a híresség, akit többek között a saját felesége, Regina is feljelentett.

A háromgyermekes asszony nevére Fekete 73 millió forintos hitelt vett fel, a cég működéséről azonban semmit sem tud a nő. A feljelentések mellett más ügyben is bírósági procedúra vár Dávidra, hiszen Regina a napokban elindította a bontóperüket.

Fotó: Bors

A lap információi szerint a feleség szeretné minél hamarabb lezárni a kettejük ügyét, mert érzelmileg nagyon megviseli a jelenlegi helyzet. Jogász szakértőnk szerint a válást nem lassítja vagy befolyásolja az sem, hogy ha az egyik fél börtönben van.

„Általánosságban azt tudom mondani, hogy önmagában nem akadály, ha az alperes letartóztatásban vagy bűnügyi felügyelet alatt áll. Az induló perben a bíróság onnan fogja beidézni, ahol épp tartózkodik – mondja a lap megkeresésére dr. Szilágyi Roland ügyvéd.

– A börtönből Skype-on is be tud jelentkezni a tárgyalásra, de akár személyesen is beidézhetik, akkor viszont bilincsben, egy őr kíséretében kell belépnie a tárgyalóterembe.

A konkrét esetet nem ismerem, azt azonban a szakmai tapasztalataimra támaszkodva elmondhatom, hogy meglepően sok válást vezényelnek le a bírók a fogvatartottak körében. Nem ritka ugyanis, hogy a feleségek egy-két-három év alatt ráunnak a börtönlátogatásokra és beadják a fogvatartottak ellen a bontókeresetet.”

Keresték az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, aki az ügyvédjéhez irányított minket. A jogász a kérdéseinkre rövid választ adott:

„Valóban beadtuk a bontókeresetet, a bírótól függ, hogy mikorra tűzi ki a tárgyalás időpontját.”

A lap úgy tudja, hogy a feleség abban bízik, még az idén szétválasztja őt és Dávidot a bíróság. Minél hamarabb megtörténik ugyanis, annál kisebb az esély arra, hogy ő és a három gyermeke – ebből kettő közös Dáviddal – visszafordíthatatlan lelki sérüléseket szenved a kialakult, számukra teljességgel értelmezhetetlen és méltatlan helyzet miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!