Bulvár-celeb

2021.03.09. 05:50

Két éve a halálba küldött egy nőt, most egy embernek leszakadt a lába miatta (videó)

Két éve halálos balesetet okozott, a hétvégén pedig újabb súlyos karambolt, amiben négyen sérültek meg és egy embernek leszakadt a lába.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Vasárnap este ütközött össze két gépkocsi a Pomázt és Pilisszentkeresztet összekötő úton, a csobánkai elágazás közelében és az ütközés következtében az egyik autó árokba borult és fának hajtott.

Az ütközés után a balesetet okozó BMW a fára tekeredett, a balesetben négyen sérültek meg, a luxusautóból pedig csak a tűzoltók tudták kiszabadítani a sérülteket.

Először a tűzoltók csörlő segítségével a fáról levontatták a személygépkocsit, majd feszítővágó segítségével a roncsba szorult két embert kiszabadították.

A fára tekeredett autó utasai súlyosan megsérültek, a TV2 Tények információi szerint egyikük lába leszakadt.

A mentők három egységgel érkeztek a balesethez. Úgy tudni, hogy két fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett. Egyikük roncsolt végtagsérüléseket, másikuk végtag- illetve fejsérülést. Egy 50-55 év körüli nő sérült még meg, aki fejsérülések miatt szorult ellátásra. Illetve egy negyedik sérültet, egy fiatalembert vittek kórházba, megfigyelésre.

A riportból az is kiderül: a luxusautót bérelték, de nem a sofőr nevére.

Elsődleges információk szerint a 23 éves férfi gyorsan hajtott, valószínűleg ennek is köze volt a baleset bekövetkezéséhez.

Jogosítvánnyal nem rendelkezett és eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, ugyanis 2019-ben ő okozta Csömör közelében azt a balesetet, amelyben egy 41 éves nő életét vesztette.

Az akkori balesetnél is egy luxusautó volánja mögött ült a fiatal, és akkor is jogosítvány nélkül vezetett...

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában