valódi horror

2020.11.08. 22:50

Feldarabolta és egy bőröndben hozta haza Bécsből a párját egy jászsági nő (megrázó videó)

Levágta a párja kezét, a lábát és a fejét, majd bepakolta egy bőröndbe és egy telekocsival jött haza. A maradványokat egy zsákban találta meg két arra bicikliző gyerek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászalsószentgyörgy ha­tárában.

Forrás: Shutterstock

A Bécsben élő és dolgozó, jászladányi P. Szilvia tavaly ősszel ismerkedett meg későbbi áldozatával, akivel egy albérletben élt. A férfi azonban erőszakossá vált és többször bántotta. A 27 éves nő ezt megelégelve egy reggeli vita közben leszúrta.

A holttestről levágta a kezet, a lábat és a fejet, majd Bécsből telekocsival szállította Magyarországra.

A TV2 Tények kiderítette: gyanúsan sok sósavat vásárolt az édesanyja, ezen bukott le az a magyar nő, aki megölte a párját Bécsben, majd a holttestet feldarabolta és Magyarországra hozta. A maradványokat egy táskában, közösségi kocsival hozatta haza, a sofőrnek és a többi utasnak fogalma sem volt, hogy együtt utaznak egy holttesttel, amit aztán Jászladányban leöntöttek savval.

Most zárták le a nyomozást a borzalmas ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában