A Dal 2020

2020.01.29. 10:48

Nagy Feró: idén is a magyar előadókat segítjük

Az énekes kifejezetten örül, hogy a műsorban csak magyar nyelvű számok szerepelhetnek.

Budapest, 2019. december 17. Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Õs-Bikini frontembere, a zsûri tagja A Dal 2020 dalválasztó-show sajtótájékoztatóján 2019. december 17-én. A verseny kilencedik évada február 1-jén kezdõdik a Duna Televízió mûsorán. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Jó, hogy a magyar könnyűzenei előadókat segítjük idén A Dal című műsorban minél több lehetőséggel – mondta el Nagy Feró, A Dal 2020 zsűritagja

A Dal 2020 showműsor szombat este kezdődik a Duna Televízióban és a Duna World csatornán az első válogatóval, amelyben tíz produkció mutatkozik be.

Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere

kifejezetten örül annak, A Dal idei szériájában csak magyar nyelvű számok szerepelhetnek.

„Magyarul sokkal nehezebb valamit megfogalmazni és úgy előadni a színpadon, hogy az elvarázsolja a nézőket” – tette hozzá.

A műsor célja a magyar könnyűzenei előadókat segíteni minél több lehetőséggel – fogalmazott az énekes, dalszövegíró.

A verseny nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, a győztes emellett felléphet a legrangosabb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban és a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül. „Mindez óriási segítség akár egy most induló, akár egy már jó ideje működő zenekarnak” – tette hozzá Nagy Feró.

A Dal 2020 pályázatára minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett, az előzsűri közülük harminc produkciót juttatott az élő műsorba.

„Mindegyikben benne van a lehetőség, hogy nagy slágerré váljon. Jónak tartom, hogy idén is vegyesen találunk jól ismert előadókat, köztük például Wolf Katit és Takács Nikolast, valamint a nagyközönség számára még ismeretlen zenekarokat” – fejtette ki az énekes.

Nagy Feró kitért arra, hogy

a zsűri idén még szigorúbban fogja venni a dalszövegek minőségét.

„Szeretnénk, ha az előadók kicsit komolyabban vennék a prozódiát, mert a magyar nyelv nem mindent tűr el és ezt tiszteletben kell tartani. Még akkor is, ha hiphop- vagy rapdalról beszélünk” – vélekedett.

A Dal 2020 élő adásait február 1-től szombat esténként 19.35-től, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere.

A négytagú zsűriben Nagy Feró mellett Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója foglal helyet.

Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – www.mediaklikk.hu/adal -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Borítókép: Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, a zsűri tagja A Dal 2020 dalválasztó-show sajtótájékoztatóján 2019. december 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában