Televízió

2019.12.19. 12:03

Jön az Exatlon Hungary második évada, ők lesznek a Kihívók (videó)

2020-ban eldől, hogy ezúttal is a Kihívók győzedelmeskednek-e vagy a Bajnokoknak sikerül revansot venni!

Forrás: TV2

Január elsején indul az Exatlon Hungary második évada, amely ezúttal is a Dominikai Köztársaságban forog. Most azonban a Bajnokok és Kihívóik új helyszínen, még látványosabb és nehezebb pályákon szállnak versenybe.

Az Exatlon Hungary Bajnok csapatában a második évadban is olimpiai és világbajnok sportolók kaptak helyet. Most lerántjuk a leplet, hogy ki az a nyolc mindenre elszánt sportember, aki Kihívóként harcba száll a Bajnokokkal.

A Kihívók csapatát erősíti Besenyei Boglárka, egyetemista, aki 10 évig görkorcsolyázott és versenyszerűen atletizált; Cservenák Alexandra, személyi edző, aki a sporttal egy 25 kilogrammos hízás után kezdett komolyabban foglalkozni; Krizsa Tímea, személyi edző, aki színésznői pályáját háttérbe szorítva kezdett komolyabban a mozgással foglalkozni. A negyedik lány az Exatlon Hungary eddigi történetének legfiatalabb versenyzője, a 18 éves röplabdázó Pap Dorka, aki élete eddigi legkomolyabb próbatételére készül.

A Kihívó fiúk között van Adu László Dániel szobafestő, aki árva fiúként nőtt fel, és az Exatlonnal szeretné megalapozni kisfia jövőjét. A Bajnokokkal szemben áll rajthoz Flórián Sándor is, aki ex-tűzoltóként számos éles helyzetet átélt már; de a Kihívók között ott lesz Kriston Péter személyi edző is, aki olyan sztárok top formájáról gondoskodott már, mint Majka, Király Viktor vagy Debreczeni Zita. A Kihívók csapatának nyolcadik tagja Novák Zalán, aki az elmúlt években a Forma 1-gyel körbe utazta a világot, és most ezt a munkáját cserélte az Exatlon Hungary versenyére.

2020-ban eldől, hogy ezúttal is a Kihívók győzedelmeskednek-e vagy a Bajnokoknak sikerül revansot venni! A tét nem kicsi, hiszen az Exatlon Hungary főnyereménye 20 millió forintról 30 millió forintra nőtt. A nézői visszajelzéseket figyelembe véve 2020-ban két, egy női és egy férfi győztese lesz az Exatlon Hungary-nek, mindkettőjük 15-15 millió forintot vihet majd haza.

A tv2.hu/exatlon oldalon még több minden kiderül az Exatlon Hungary versenyzőiről, az adások visszanézésén túl a sikerműsor rajongói extra tartalmakat és a Bajnokok és Kihívók statisztikáját is megtalálják majd.

Első adás január elsején 18:50-kor, majd minden hétköznap este a TV2-n!

Borítókép: Exatlon Hungary második évadának Kihívói

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában