komolyzene

2019.11.26. 15:30

Elkápráztatta Andrea Bocellit a Virtuózok 11 éves hegedűse (videó)

A korábban tervezett vendégprodukció mellett egy közös darabot is előadtak.

Az olasz sztártenor november 16-án és 17-én lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában, koncertjén vendégfellépő volt Gertler Teo, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató felfedezettje is. A teljesen megtelt aréna közönsége hatalmas vastapssal jutalmazta a pozsonyi kisfiú lélegzetelállító hegedűjátékát – írja a hirado.hu.

„Amikor megtudtuk, hogy Maestro Domingo és menedzsere, Nicky Marko közbenjárására Andrea Bocelli érdeklődni kezdett a Virtuózok program iránt, nagyon megörültünk. Rengeteg felvételt, ismertetőt eljuttattunk hozzá, és végül Teót választotta, hogy koncertjén szerepelhessen” – közölte Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és igazgatója.

„Amikor pedig személyesen is találkoztak, fiatal tehetségünk olyan jó benyomást tett Maestro Bocellire, hogy a korábban tervezett egy vendégprodukció mellett egy közös darabot is kért Teótól, amit aztán ő maga gyakorolt be vele a koncert előtt” – tette hozzá a producerasszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában