handball special

2009.09.13. 16:57

Győri ETO FKC-Ercsi 26-19 (16-9)

A szebb napokat látott ETO férfi kézilabda csapata megnyerte első NBI/B-s mérkőzését.


A kisalfold.hu- n olvasható rövid beszámolót néhány gondolattal pótoljuk.

Sajnos a mérkőzés kezdetére se a belépőjegyek (500 forint), se bérletek nem készültek el. Ilyet egy NBI-be tartó csapat nem engedhet meg magának.

Még fájdalmasabb, hogy a csapat első mérkőzésére alig százan voltak kíváncsak a Magvassy csarnokban. S eleinte "ijesztő" volt az ercsi csapat szurkolóinak elszánt buzdítása.

Hasznos infó lehet: az ETO FKC minden hazai mérkőzését szombaton délután 3 órakor játssza (Magvassy).

A mérkőzés egyébként változatos volt. Az első félidő közepéig kevés gól esett, majd jól hajrázott az ETO és héttel fordult. De ez az előny is kevésnek bizonyult, hiszen a második félidő 20. percére egyre jött fel az ercsi csapat. Az ETO-nak elsősorban a felállt fal elleni támadásai nem jöttek be, és jobbszélről zsinórban két ziccer is kimaradt. Védekezében az ercsi két beállós játéka okozott gondot. (A időkérés jókor jött.) A végig jól védő Hoffmann Ákosnak sokat köszönhetnek a többiek, de arról se feledkezzünk meg, hogy kettős emberhátrányból is az ETO tudott gólt lőni.

A lényeg a két pont, de még sokat kell dolgoznia Vura Józsefnek és a fiúknak ahhoz, hogy az Ercsinél erősebb, szintén az NB I-be tartó csapatokat is legyőzze, például a Komlót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!