Hajsza Kata

2010.10.11. 17:06

Zaklat a főnök, zaklat a lift

Rám esteledett. Végre! De ugyanakkor úgy érzem, ma kiléptem a Fényre. Hehe. Túl a projektértekezleten, és túl egy olyan látogatáson, amely kínosan indult (hogy máshogyan, persze), de aztán reményt keltően végződött. Izgatott vagyok. Izgatott!

Péntek 21:32

Azt már nem mondom tovább, ami a hátralévő értekezleten történt. Én ragyogtam, és közösen összedobtuk a reklámhadjárat vázlatát. Kaptam tapsot, meleg pillantásokat, elismerő szavakat - mintha csak nem is rólam lett volna szó. Tényleg! Kicsit úgy érezhettem magam, mintha egy sztárcsajszi bőrében lebegnék.

Aztán gyorsan visszacsüccsentem a földre. Meg a saját gúnyámba. Mikor Róbert kora délután újfent megjelent az irodámban (maga mögött becsukott ajtó, miegymás), már tudtam, hogy készül a vihar.

- Katácska!

- Anyádka! (Nem, ezt nem mondtam ki, de majdnem. A saját lábfejemre kellett taposnom a tűsarkammal, hogy ne nyikkanjon ki belőlem a riposzt.)

- Katácska! Feladatom van számodra. Hálás.

- Tehát eleve érezzek hálát érte?

Csípős voltam, mint a Dijoni mustár. Róbert miatt, meg a korábbi tárgyalótermi sikerem miatt.

- Vicces vagy, tudod? - somolygott a főnököm. - Na szóval, fogod szépen a bájos fenekedet, meg a melltartó-reklám vázlatát, és átviszed a WeaRthUnder-höz!

Oké. Róbertnek sikerült eljutnia addig a határig, amelyen átlépve már komolyan fontolóra veszem a "szexuális zaklatás" címkéjű bűvös gépezet beindítását. Ami sok, az sok! Mert lehet, hogy egyesek szemében a fenekem tényleg bájos, de hadd döntsem már el én, ki nézegetheti, és ki nem! Irgumburgum!

- Megyek. De nem a fenekemmel, te meg jól tennéd, ha maradnál a saját szűk kereteid között... azazhogy amúgy is odabenn toporogsz, és nagyon nem illik kifelé kukucskálni a nyáladat csorgatva!

Ellöktem magam a székemről, ujjaim közé kaparintottam a dossziét, és kisétáltam az irodámból. Az ajtót nyitva hagytam magam mögött. Csak a folyosó legvégén vetemedtem arra, hogy elröhögjem magam. Szemem sarkából ugyanis láttam, ahogyan Róbert a döbbenettől sóbálványosdit játszik, és talán még a lélegzete is kihagyott néhány ütemet. Ha mákja van, nem fulladt meg sem mérgében, sem az oxigénhiánytól a szőnyegemen fetrengve. Hogy a fene(kem) essen belé!

A WeaRthUnder a melltartó-reklám megbízója. Ő a cég, amelyik ezeket a nekem is tetsző, szexi és kényelmes cicifogókat gyártja. Az irodájuk egy 5 saroknyira lévő gigantomán office building-ben terpeszkedik, ahol a teljes hatodik szintet elfoglalja. No persze a rucikat nem ott varrják.

Az irodaépületben, a bejárattal szemben, a hall túloldalán 3 lift várta egymás mellett a várakozókat. Nekem a középső tűnt szimpinek, talán azért is, mert két pasi várta előtte, hogy megérkezzen a felvonó. Beálltam mögéjük. Hm, szívesen közéjük furakodtam volna, engem az öltönyös hapsingerek ab ovo képesek levenni a lábamról. Mind a kettőről.

Mivel nem látták, hogy mögöttük tipródom a tűsarkaimon, nem engedtek előre, amikor megjött a lift. Én durcás szájjal léptem be utánuk, ahol aztán rám mosolyogtak, és hagyták, hogy először nyomjam meg a kívánt emelet gombját. Ők hátra húzódtak, én előttük mutattam nekik kosztümös hátamat, és hosszúra meghagyott, égővörös hajamat.

Míg lassan kezdtünk el cammogni a hatodikra (ők tovább kívántak utazni felfelé), a következő beszélgetésnek lehettem fültanúja:

- A tegnapi milyen volt?

- Óvatos típus.

- Mennyire?

- Khm, amíg nem látta, hogy tényleg van nálam... izé... szóval védekező eszköz, nem volt hajlandó még a pulóverét sem levenni.

- Úristen! Néha azt hiszem, ez a "kulcs" mindent megold. Helyzetet is meg... a ruhákat is.

- Megmosolyogtató kis liba volt.

- Szenvedélyes?

Na ekkor akadtam ki. De nemcsak én, hanem a lift is. Úgy megálltunk valahol a negyedik és az ötödik között, mint a pinty. Zakkant a felvonó, és én azt kívántam, valamelyik pacák mögöttem harapja el azt a piszok nyelvét!

Olyan szemekkel fordulhattam hátra, hogy a két öltönyös szájzárat kapott.

- Nyugodjon meg, kisasszony, nem szokott sokáig tartani!

- Az idegrendszerem sem - sziszegtem. Tudtam, mire gondolok, és mintha ők is kezdték volna kapisgálni.

- Amit az imént hallott... - kezdte a másik, a magasabbik. De nem hagytam, hogy befejezze.

- Semmi közöm hozzá. Remélem, hasonló férfiakhoz sem lesz soha!

Mintha csak helyeselné a lift is, tovább indultunk felfelé. Én visszafordultam előre, és amint kinyílt az ajtó, szó nélkül léptem ki a WeaRthUnder irodáinak folyosójára.

Immár mosolyogtam. Jól megadtam nekik, büszke vagyok magamra! Nem hagytam cserben nőtársaimat; különben is, felfordul a gyomrom azoktól a hapsiktól, akik ostoba tárgyaknak néznek bennünket! Szívem szerint beutalnám őket péniszkorrekcióra - olyanra, amely nem ad, hanem elvesz. Végleg!

Ja, hogy mi történt a WeaRthUnder-nél? Mindjárt leírom azt is, csak most sürgős dohányoznivalóm akadt. De az nagyon nem ér, hogy mindig én szívom a fogamat a taplócskák miatt!

Szilvási Krisztián

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!