Kínos projekt kosármérettel

Péntek 12:31

Még a nagy haccacáré előtt Róbert surrant be az irodámba. Kémlelt balra, kémlelt jobbra, aztán becsukta maga mögött az ajtót. Pedig én nyitottan szeretem. A kérdéseket meg (le)zártan.

- Drága Katácska.

Már megint kezdi. Már megint ÍGY kezdi.

- Nemsokára kezdődik az értekezlet, és gondoltam, elárulom végre, miről szól a projekt...

- Még éppen időben - mormogom. - De miért kell ehhez a csukott ajtó?

Tudom, észrevettem, hogy mióta előléptettek (folyamatos tadaaam!), kissé felvágták a nyelvemet. De inkább a nyelvemet vágják fel, mint hogy átvágjanak a palánkon. Nálam ugyanis sajnos eléggé alacsony az a palánk, és én sem vagyok az a nagydarab termet, úgyhogy könnyű átemelni azon a bizonyos lécen. De kissé elkalandoztam.

- Szóval, arra gondoltam...

Csak nehogy valami olyasmit mondjon, ami kettőnkkel kapcsolatos, mert akkor én nemcsak gondolok majd valamire, hanem meg is teszem.

- ...hogy megfelelő dobás lenne neked... úgy értem, kapásból mély vízbe dobás... - Róbert vigyorgott közben, mint a fakutya, én meg elkezdtem gyorsabban venni a levegőt. - ...egy melltartó reklám...

Upsz! Ezt most minek véljem? Meg is kérdeztem gyorsan.

- Ezt most minek véljem?

- Öööö... feladatnak - válaszolta Róbert átmeneti zavar után, és mintha melltájékon kezdett volna vizslatni a szemével. Kezdtem belevörösödni. A pipába.

- Ha ez most arra akar célzás lenni, hogy...

A főnök úr közbevágott.

- Ez nem célzás semmire. Ez egy... izé... testhezálló feladat valaki olyannak...

Testhezálló? A kilóimról beszél? A KILÓIMRÓL???

- ...aki kezdő a témában, ráadásul nő.

Én nem akarok nő lenni! Neki semmiképpen nem! Hiányzik a fenének, hogy rajtam csámcsogjon az egész reklámrészleg. Hogy azt csócsálják: "nohát, ez a Kata mennyire belevaló nő. Mennyire melltartóba való nő. Ott is E vagy F kosárba (hogy a G-t már meg se említsük)". Frászt! Duplakarikás frászfrancot!

- Szóval? - kérdezte ártatlanul Róbert. - Készen állsz?

- Kész vagyok. - remegett a hangom kissé. Remélem, csak kissé. - Jöjjön, aminek jönnie kell. De ha csak egyetlen utalást is meghallok a folyosón...

- Nyugi, Katácska. - Ismét az az undormány vigyor. - Majd én megvédelek...

Na még csak az kéne! Persze, ezt nem mondtam ki hangosan, felvágott nyelv ide vagy oda.

- Akkor mindjárt kezdünk? - kérdeztem helyette lemondóan. Lehangolóan.

- A szomszédos tárgyaló már csak terád vár - nyájaskodott a főnök úr, én pedig egyszerre haraptam az ajkamba, és tapostam a lábujjamra, ahogyan kikeltem az íróasztalom mögül. Harcra, haccacáréra fel!

Péntek 12:53

Muszáj volt szünetet tartanom. Mármint a naplóírásban. Róbert váratlanul bejött, rám vigyorgott, megdicsért, megint vigyorgott, végigmért, ahogy szokott, aztán kiment. Egyre jobban érzem, hogy szorul körülöttünk a hurok. Amit én tágítani, ő szűkíteni szeretne. Kénytelen leszek most már komolyabban birokra kelni vele, ha nem akarok magamnak rosszat. Meg neki se. Mert ha így folytatja, nem én fogok rosszul kijönni a dolgokból...

Szóval szépen besorjáztunk a tárgyalóba. Elöl a főnök, mögötte én, mögöttem meg még négyen. Helyet foglaltunk, nagyjából körben, már amennyire a 16 személyes asztal engedte a helyezkedést, Róbert pedig kiállt a flipchart tábla elé egy lézeres küyüvel, és ismertette a feladatot.

Közben titkárnője, Viola szétosztotta közöttünk a projekt írásos anyagát. Sovány mappa száraz feladatleírással. A színeket nekünk kell majd belé varázsolni.

- Tehát így állunk. Így fogunk neki. Kérem a primer koncepciót!

Nehezen értettem meg, mit akar. Inkább körbenéztem.

A csapat többi tagja gyors lapozgatásba kezdett a mindösszesen három oldalas dokumentumban, mire végül Tardos Klau, a grafikuslány megszólalt.

- Akkor legyen valami erotikus.

Na erre aztán elkezdtek repkedni az ötletek.

- Nyár és napfény.

- Valami csókkal és simogatással kapcsolatos.

- Inkább otthon, hálószoba, esti lefekvés.

- Melltartóval? Reggeli készülődés.

- Tipi-tapi a munkahelyen.

Mintha elvágták volna az időt. Csend lett. Róbert rám nézett, én Kovács Andrisra, aki bedobta ezt a hajmeresztő pimaszságot, a maradék kollektíva pedig elosztotta egymás között a szemkontaktust.

- Na ez most mi volt? - kérdezte Róbert a halotti csendben.

- Csak egy ötlet - felelte Andris ártatlanul, de úgy kerülte a tekintetem, mint légy a felé lendülő csapót. - Túlfűtöttem az agyam.

- Nagyon is túl - mondtam élesen, mivel komolyan rám való utalást éreztem a háttérben. Tudtam, hogy nem kell nekem ez a meló. Tudtam, hogy el fog szállni egyik-másik kancsúr (kan + ficsúr) fantáziája. Tudtam, hogy Katka kelepcébe sétál. Tudtam...

Szilvási Krisztián