Kisalföld logö

2018. 12. 19. szerda - Viola -5°C | 3°C Még több cikk.

Világsztárok érkeznek megyénkbe - összegyűjtöttük 2018 legfontosabb programjait!

Bőséges lesz a 2018-as év, ha csak azt a kulturális felhozatalt nézzük, amit az intézmények kínálnak: egymásba érnek a különleges produkciók, ünnepek. A helyben is magas színvonalon dolgozó társulatokon kívül világsztárok adják egymásnak az öltözők kilincseit. Összeállításunkban a várható legfontosabb programokat szedtük egybe. Nehogy lemaradjanak a legjaváról!
 
 Hangversenyteremről álmodoznak a zenészek

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója:  – A legfontosabb kívánságom 2018-ban, hogy a zenekarunk által betöltött misszió a városban és a régióban mind több emberhez jusson el, mind többen fedezzék fel azt a kincset, amely a hivatásossá válásának ötvenedik évfordulóját ünneplő közösségünk tevékenységét jellemzi. Ennek mentén másodsorban azt remélem, hogy megkezdődnek az előkészületei annak az új hangversenyteremnek, amely a Modern Városok Program keretében valósulhat meg. Az impozáns, reprezentatív ház Győr új jelképe, büszkesége lehet, nemcsak egy hangversenyterem, hanem kulturális, társadalmi és gazdasági találkozóhely, üzenetet hordozva majd a huszonegyedik század második felében élő győriek számára is.

Dolgos napokkal köszöntött a Győri Filharmonikus Zenekarra a 2018-as esztendő, hiszen csaknem kétszázközreműködőnk szerepelt az Audi-aréna pénteki, nagyszabású Carmen-előadásában. 
Eredetileg ezt tavaszra terveztük, azonban a megfelelő előkészületekre tekintettel később, ősszel tartjuk meg,közönségünk számára jó néhány meglepetéssel. Ami engem illet, az év végén befejeződik második ciklusa igazgatói megbízásomnak, szívesen folytatnám, amennyiben a pályázat elbírálásakor további bizalmat kapok. 
Nagyot szóltak pénteken a győri filharmonikusok, akik magasra tették az év kulturális elvárásait. Több mint háromezer néző előtt mutatták be a Carment az Audi-arénában. Fotó: Bertleff András
Nagyot szóltak pénteken a győri filharmonikusok, akik magasra tették az év kulturális elvárásait. Több mint háromezer néző előtt mutatták be a Carment az Audi-arénában. Fotó: Bertleff András

  István, a király áprilisban érkezik

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója: – Benne vagyunk az évadban, az új év számunkra a megkezdett évad folytatását jelenti, nem egy újat. A 2018/19-es évad tervezésének egy-két hónapon belül nekilátunk és ez most nagyobb körültekintést ígér a már megszokott rutinnál, hiszen azzal is számolnunk kell, hogy a 2019/20-as évadot nem a mostani épületben játsszuk. Ebben még sok nyitott kérdés van, egyelőre nem tudjuk, hogyan alakítható ki az EYOF-sportközpont nagycsarnokában a játszóhelyük, mennyi nézőszámmal tervezhetünk, hova kerül a zenekari árok, milyen lesz a színpadtechnika... Reméljük, hamarosan körvonalazódnak a tervek.

Ami biztos, hogy alig egy hónap múlva bemutatjuk Rossini vígoperáját, A sevillai borbélyt. A koprodukció negyedik állomása leszünk, Szentendre, Szeged és az operettszínház már túl vannak a bemutató sikerén. Büszke vagyok, hogy a díszletek nálunk készültek a legendás tervező, Székely László eredeti elképzelési alapján. Gyakorlatilag kész a darab, a férfikórusnak, a zenekarnak kell betanulnia és jöhet a február 3-i premier. 
Feydeau klasszikus bohózatával – Bolha a fülbe – folytatjuk, amit Szűts Gábor rendez. Áprilisban az István, a király rockoperát mutatjuk be, amire már most vennék a jegyeket, holott még nincs is a műsorban. 

Teljes a bizalom felém, mondhatom, hogy szabad kezet kaptam. Fantasztikus énekeseket kértem fel, lesznek benn meglepő szereplők is, mint például Vastag Tamás. A címszerepet Másik Lehelre bíztam, aki a Jézus Krisztus szupersztárban már bizonyított fantasztikus hangjával. A rendezés egy víziót fog kibontani jelenetenként arról, hogyan lett erős építménnyé a nemzet.

Rómeó és Júlia hazatérnek 

Kiss János, a Győri Balett igazgatója: – Boldogságot várok, kívánok és remélek, ha lehet, mindenki számára, mert az egyszerre jelent egészséget, jó közérzetet és sikert. Az új év együttesünk számára A skarlát betű győri előadásaival indult, de már készülünk a január 11-én kezdődő olaszországi turnénkra, amely két kamion, egy mikrobusz és egy nagybusz által, 38 utazóval valóságos karavánt jelent. Északtól a csizma déli sarkáig, Cormonstól Bariig kilenc városban tíz fellépésünk lesz. A Rómeó és Júliát mutatjuk be, majd a hazaérkezés után Budapesten, a Művészetek Palotájában ez a produkció a fővárosi közönséghez is eljut. Kisebb meglepetésként sorolom sportos feladatainkat, először fellépünk a legjobb győri sportolókat köszöntő február 17-i sportbálon, és így lehetőségünk lesz közelebbről megismerni jövendő ideiglenes otthonunkat, az Olimpiai Sportközpontot. Második sportos programunk nyolc nappal utána a sportlövőkkontinensbajnokságának záróünnepsége. Nagyon bízom benne, hogy A skarlát betű budapesti premierje február 20-án elnyeri a Budapest Táncfesztivál közönségének a tetszését is. 
 Január 11-én felkerekedik a Győri Balett: az olaszországi turnén a Rómeó és Júliát adják elő. Fotó: Kisalföld-archívum
Január 11-én felkerekedik a Győri Balett: az olaszországi turnén a Rómeó és Júliát adják elő. Fotó: Kisalföld-archívum

Velekei László koreográfiájával, Csepi Alexandra dramaturgiai munkájával készül a darab. Május 18-án, szintén a Művészetek Palotájában lesz az első előadása, különlegességként a rendkívül tehetséges Balázs János élő zongorakíséretével. Ez a darab természetesen a hagyományos győri Magyar Táncfesztivál nyitó előadása június 18-án, és ebből kiderül, hogy az évad második legnagyobb feladata számunkra az ezúttal tizennegyedik táncfesztiválnak az előzők színvonalához méltó megrendezése.  
 

Depeche Mode, Iron Maiden már biztos 

Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál főszervezője:  – Számunkra kétféle időszámítás létezik. Az egyik a hagyományos újévhez, január 1-jéhez kapcsolódik, a másik a fesztiválszezon végéhez. Szeptembertől már óhatatlanul úgy beszélünk az elmúlt hetek-hónapok fesztiváljairól, hogy az már tavaly történt…  Minden máshoz hasonlóan a mi munkánk is nagyon felgyorsult az elmúlt időszakban. Amíg korábban néhány hónappal, fél évvel előre kellett, lehetett tervezni, addig mostanában nem ritka, hogy fellépőkkel, szponzorokkal akár több évre előre tárgyalunk. Ennek köszönhető az is, hogy az idei VOLT két nagyágyúját, a Depeche Mode-ot és az Iron Maident már tavaly novemberben bejelenthettük. Azóta több ezer napijegyet és bérletet adtunk már el, fél évvel a kapunyitás előtt. A VOLT mellett további négy fesztivál: a Sziget, a Balaton Sound, a Strand és a B.my.Lake, a Mol Nagyon Balaton keretében pedig még 25–30 más program szervezése vár ránk az idén. Sokan gondolhatnák, hogy ezek már rutinmunkák, hiszen évtizedek óta foglalkozunk velük, de az a tapasztalatom, hogy addig van lelke egy eseménynek, egy fesztiválnak, amíg minden évben megújulni szeretne és képes is erre – mondta el Lobenwein Norbert. Az idei év terveiről szólva a szervező fontosnak tartotta elmondani azt is, azért nem csak a munkára koncentrál...
– Hat-, hét- és tizenegy évesek a gyerekeim. Egy ideje azon vagyok, hogy velük töltsek sokkal több időt…
VOLT Fesztivál: érkezik az Iron Maiden. Fotó: MTI
VOLT Fesztivál: érkezik az Iron Maiden. Fotó: MTI

Szving és tangó a táncrendben  

Demcsák Ottó, a Sopron Balett Harangozó-díjas művészeti vezetője: – Hiszem azt, hogy morális értelemben kisközösségekben lehet hatni a környezetre. Bízom abban, hogy a Sopron Balett betölti ezt a nemes szerepét  2018-ban is.Küldetésünk, hogy munkálkodásunkkal felhívjuk a figyelmet az élet szépségére, nemkülönben arra, hogy mindannyian alkotótársai vagyunk a Teremtőnek. Hogy csak szeretettel és megértéssel lenne szabad viszonyulni embertársainkhoz. Ezzel együtt a Sopron  Balett állandó törekvése, hogy új élményvilágot teremtsen. Így például az Ármány és szerelem rockzenés játékban a társulat nemcsak táncbetétként szerepel, hanem szerves egységet alkot a prózával is.  Újdonságként egy olyan koreográfiát is előadunk a Soproni Ünnepi Hetek programjában, amely Horváth Kornél – akit 2016-ban a világ legjobb ütősének választottak – kompozíciójára született. Arra sem volt még példa, amire a SÜH kapcsán készülünk: a V4-ek országainak részvételével balettfesztivált rendezünk. Más nóvummal is találkozhat aközönség idén a Sopron Balett kapcsán: szvingre ugyanis még nem koreografáltak táncművet. A szving a jazz egyik műfaja, ami a harmincas évek elején alakult ki, és meghatározó stílus lett az Egyesült Államokban. Onnantól kezdve töretlen népszerűségnek örvend szerte a nagyvilágban. Másik projektünk nemzetközi kitekintésű: tárgyalások kezdődtek az osztrák Baden Balett társulattal, hogy kooperációban állítsunk színpadra egy produkciót, amelyet húsz német nagyvárosban is bemutatnánk. Terveink szerint egy Buenos Aires-i tangóklubbal közös táncmű létrehozásában is gondolkodunk, reménykedjünk a sikerben.

Barlangszínházba várják a nagyon ütősöket 

Pataki András, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója, a Petőfi Színház színidirektora: – Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt esztendőben minden mutatónk tovább javult, beleértve a bevételt, a nézőszámot és a százalékos nézettséget is.

Szeretnénk az év végére olyan nagyszerű helyzetbe kerülni, hogy a statisztikai számok bűvöletén túl a minőség mentén, a maradéktalan művészi kiteljesedés mentén vonzzuk be a nézőket. Legfőbb célunk az elégedettség növelése. Ennek egyik fontos összetevője, hogy világhírességeket hozunk a fertőrákosi Barlangszínházba, illetve a Soproni Ünnepi Hetek programsorozatába. A teljesség igénye nélkül: a szenzációs pályafutású, díjak sokaságával elismert basszusgitáros, Richard Bona afrokubai projektje, a Mandekan Cubano 2018-ban Fertőrákoson is bemutatkozik. Ugyancsak a Barlangban vendégszerepel a világhírű dobos, Billy Cobham, akinek külön show-eleme a négy dobverővel való játék. Referenciáit – Miles Davis, Mahavishnu Orchestra, Peter Gabriel és még sokan mások – figyelembe véve, ő is egyike a zenei élet legfontosabb szereplőinek. Verdi Falstaffját pedig a világhírű Jirí Menzel rendezi a Barlangszínházban. Azt reméljük, hogy idővel a világnagyságok soproni és barlangszínházi jelenléte nem meglepetés, hanem természetes és várva várt program lesz. Tervezzük azt is, hogy néhány nagy sikerű barlangszínházi produkciót adaptálunk a Petőfi színpadára, így például az Aidát. Ami pedig a 2018/19-es színházi évadot illeti, a komédia kap főszerepet, a szórakoztatás mellett a gondolatébresztés célzatával – zárta Pataki András. 
Az amerikai Billy Cobham  show-eleme a négy dobverővel való játék. MTI-Fotó: Németh Alíz
Az amerikai Billy Cobham show-eleme a négy dobverővel való játék. MTI-Fotó: Németh Alíz

Női szépségek, szerelmek, ideálok a múzeumokban

Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója: – Az egyik legfontosabb feladat az Apátúr-ház épületünkben elinduló műemlék-felújítási munkálatok lesz, amelyekkel párhuzamosan  folytatódik az új helytörténeti, régészeti és néprajzi állandó kiállításunk megtervezése, melyet 2021-ben Győr város 750 éves évfordulója alkalmából szeretnénk átadni a közönség számára. 

Adrássy Ilona és más múzsák

Múzeumunk 2018-ban új időszaki, tematikus kiállítássorozatot indít, amely az egykori női életképek színes világába nyújtkülönleges betekintést. A „Drága Szerelmem…" – Andrássy Ilona grófnő portréja című kiállításunk a Magyar Ispitában 2018 áprilisától várja az érdeklődőket. Az I. világháború mindennapjai Szarajevótól Trianonig és a boldog békeidők története a neves magyar arisztokrata családból származó Andrássy Ilona grófnő (Iloncsi) levelezése és naplója alapján. 
Az Andrássy Ilona grófnő portréja című kiállítás a Magyar Ispitában áprilistól várja az érdeklődőket.
Az Andrássy Ilona grófnő portréja című kiállítás a Magyar Ispitában áprilistól várja az érdeklődőket.

Az Esterházy-palota kiállítótereiben a nyári hónapokban rendezzük meg „Ihlet és ideál – Az inspiráló szépség" címmel gyűjteményes kiállításunkat, amely az inspiráló női erő és szépség változásának történetét meséli el. A tárlaton láthatóklesznek többek között Barabás Miklós, Borsos József, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly és Vaszary János alkotásai. 

Kék csónakban Csáth Gézával

Ősszel a neves íróra, Csáth Gézára (1887–1919) emlékezünk. „A kék csónak" elnevezésű tárlatunk az író női nemhez kötődő érzéki és drámai viszonyát a hagyatékából összeállított rendhagyó dokumentumválogatáson keresztül mutatja be.
Ősszel Csáth Gézára  (1887-1919) emlékezünk.
Ősszel Csáth Gézára (1887–1919) emlékezünk.


2018-ban kortárs képzőművészeti kiállításokkal és új nemzetközi együttműködésekkel ünnepli alapításának 50. évfordulóját a Győri Művésztelep. 

Múzeumok Éjszakája

Legfontosabb  programunk június 23-án a „Múzeumok Éjszakája" lesz. Az országos nagyrendezvény programjaként Győrben az idei évben is 11 múzeumépületünk várja a művészetkedvelő, igényes szórakozásra vágyó érdeklődőket. Gazdag kínálatunkkal arra szeretnénk ösztönözni látogatóinkat, hogy összművészeti kulturális fesztiválunk résztvevőjeként megismerjék az aktuális időszaki és állandó tárlatokat, az unikális zenei és táncprodukciók mellett a gasztronómiai különlegességek és a kreatív alkotás örömeit is.

Münchausen báró világgá megy

Markó Róbert, a Vaskakas Bábszínház művészeti vezetője: – Ha minden jól megy, 2018 az utazás éve lesz a Vaskakasban: terveink szerint ősszel Finnországba látogat a társulat, majd pedig a Münchausen báró kalandjaival többekközött orosz- és törökországi meghívásoknak próbál eleget tenni a színház. A külföldi turnéknak a szakmai tapasztalatszerzés mellett mindig komoly közösségkovácsoló erejük van, a Vaskakasban pedig a tavaly érkezett, frissen végzett színművészekkel együtt immár három művészgeneráció dolgozik együtt. Biztos vagyok abban, hogy ezek akülföldi kiruccanások még inkább közös nevezőre hozzák a társulat tagjait.
Vaskakas Bábszínház: Münchausen báró kalandjai. Fotó: Vaskakas Bábszínház
Vaskakas Bábszínház: Münchausen báró kalandjai. Fotó: Vaskakas Bábszínház


Régóta dédelgetett, személyes vágyam válik valóra mindjárt az év elején: A halhatatlanságra vágyó királyfi című magyar népmesét állíthatom színpadra a Vaskakas vadonatúj kamaratermében, Szálinger Balázs József Attila-díjas írónak a klasszikus meséhez hű, mégis mai átiratában. Cziegler Balázs izgalmas teret álmodott meg az előadáshoz, Szűcs Edit jelmezei és maszkjai az ősmagyar kultúrából merítenek ihletet, Fitos Dezső Harangozó Gyula-díjas koreográfus a klasszikus magyar néptáncból választott mozgásformákat, a színészcsapat elsőrangú, így igazi örömmunkára számítok. Az év első felében a Vaskakasba érkezik az élet.történetek.hu című sorozat első három darabja. Lengyel Nagy Anna kiváló rádiós újságíró sztorijait – kisemberek nagy történeteit – többek között Lázár Kati, Egri Kati, Egri Márta és a friss európai filmdíjas Borbély Alexandra keltik életre. Igazi színházi ínyencség lesz!

 Cikkünket a Kisalföld hetente hétfőn megjelenő Kultúra mellékletében olvashatják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kara Ákos fogadóórája Győrben, Gönyűn és Nyúlon

Kara Ákos fogadóórája Győrben, Gönyűn és Nyúlon
Kara Ákos, országgyűlési képviselő fogadóórákat tart. Tovább olvasom