Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

Üzenet Európának a belvárosi keresztút Győrben - fotók

Üzenet Európának a belvárosi keresztút Győrben - fotók
Megáldotta Veres András megyéspüspök tizennégy stációs belvárosi keresztutat Győrben hétfőn.
 A kálvária egyházi, városi és vállalkozói összefogásból, mintegy 50 millió forintból készült el. t dombormű, két grafika és öt festmény alkotja az állomásokat, amelyeket Győrhöz kötődő szobrászok, grafikusok, festőművészek, textilfestők készítettek el. Az alkotások üvegbeton keretben vannak felfüggesztve az útvonalra eső épületekre, vagy külön lábakra állítva.
 
Veres András beszédében hangsúlyozta: ez a keresztút üzenet Európának. Kiemelte, Győrben olyan összefogás jelent meg, ami minden embernek egyet jelent: Isten megváltott mindnyájunkat. Borkai Zsolt polgármester elmondta, polgármesterként külön öröm számára, hogy a gazdasági élet ismét megmutatta, fontos számukra a közösség. Az elöljáró szerint a keresztút – és az alkotások – az év minden szakában tovább emelik a belváros meghittségét.
Üzenet Európának a belvárosi keresztút Győrben - Fotó: Bertleff András
Bogisich Ferenc, a QP Zrt. tulajdonosa felidézte: 2016-ban a bencéstemplom harangjai születtek újjá egy összefogás eredményeként, s már akkor megfogalmazódott mindannyiukban, hogy jó lenne folytatni ezt az „álmot". Az üzletember szerint most a keresztúttal egy újabb álom valósult meg, s előrevetítette, tudja, hogy még korántsem ért véget az összefogás.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

TAPS-díj - Életre kelt mesevilágok a színpadon

TAPS-díj - Életre kelt mesevilágok a színpadon
Idén is kitett magáért a győri Vaskakas Bábszínház, mely pazar darabokkal nyűgözte le a közönségét, akik most a TAPS-díj odaítéléséről döntenek. Tovább olvasom