Kisalföld logö

2019. 03. 23. szombat - Emőke 2°C | 18°C Még több cikk.

Több százan tanulták meg az újraélesztést

˝Gyerekmentő tudás - szülői elsősegély˝ akciónk keretében idén ősszel eddig már tíz alkalommal tartottak olyan gyakorlati képzést orvosok, amelyen a gyermek-újraélesztést tanulták meg pedagógusok, szülők, nagyszülők.
Szakemberek szerint akik részt vettek a képzéseken, már mernének segíteni, ha kell, hiszen a bábukon érezték, milyen erővel, milyen ritmusban kell a mellkasnyomást végezni, hogyan kell lélegeztetni. Minden bizonnyal éles helyzetben sem blokkolnának le, hisz jól begyakorolt mozdulatokat idéznének fel. Az akció folytatódik.
Újabb szülői és pedagógusközösségek jelentkezését várjuk. 

A csecsemő- és a gyermek-újraélesztés mozdulatai egyszerűek, azokat bárki megtanulhatja és vészhelyzetben alkalmazhatja, mert ha egy gyermek keringése, légzése leáll, akkor annál nagyobb bajt nem lehet okozni. Ilyenkor a mentőhívásnál is fontosabb a lélegeztetés, a mellkasnyomás elkezdése.

Ezt annyira fontosnak tartja a Kisalföld, hogy úgy éreztük, többet kell tennünk annál, amit egy újság az oldalain könnyen megtehet, azaz a legfontosabb tudnivalók ismertetésénél. Az újraélesztést bemutató cikkeinkben arra biztattuk régiónk közösségeit, szervezzenek olyan alkalmakat, amelyeken minél többen megtanulhatják az életmentő mozdulatokat. Emellett ehhez szükséges gyakorlóbábuk vásárlását támogattuk. Dr. Horváth Eszternek, a Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány elnökének Garamvölgyi Imre, a Kisalföld főszerkesztője adta át szeptember elején jelképesen az ötszázezer forintot, amely olvasóink adományainak köszönhetően, a Jóakarat hídján érkezett a Lapcom Média Alapítványhoz.
Bakonyszentlászlón is sok pedagógus, szülő tanulta meg és gyakorolta bábukon a gyermek-újraélesztést.
Sok pedagógus, szülő tanulta meg és gyakorolta bábukon a gyermek-újraélesztést.
Azóta a Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány gyermekorvosai – dr. Horváth Eszter, dr. Pap Krisztina és dr. Szabó Viktória – Farádon, Mosonmagyaróváron, Töltéstaván, Bakonyszentlászlón, Győrladaméron és Győrsövényházon is tartottak gyermekújraélesztés-képzést és győri óvodában, bölcsődében, szabadhegyi szülőknek is. A napokban Enesén voltak emiatt, ahol ötvenen jelentkeztek a gyakorlati oktatásra. Az elkövetkező hetekben pedig másik győri óvodába, iskolába, Mosonszolnokra és Ménfőcsanakra mennek el, és már Bősárkányba, Veszprémvarsányba is meghívták őket. Ezeken a helyeken, intézményekben azzal segítették az orvosokat, hogy felmérték az igényeket, helyszínt biztosítottak. A továbbiakban is várjuk olyan közösségek jelentkezését, melyek vállalják, hogy jövőre, tavasszal megszervezik az ingyenes gyermekújraélesztés-képzést az alapítvány doktorainak közreműködésével.

– Jó látni az oktatásokon, hogy a szülők, a nagyszülők, a pedagógusok nyitottak az életmentő mozdulatok gyakorlására, belátják, mekkora a jelentősége, hogy minél több felnőtt ismerje ezeket. Hiszen ők vannak a közelben, ha egy kicsivel baj történik és akkor az első másodpercek, percek a döntők. A képzéseken részt vevők már mernének segíteni, ha kell, hiszen a bábukon érezték, milyen erővel, milyen ritmusban kell a mellkasnyomást végezni, hogyan kell lélegeztetni. Így kicsi az esélye, hogy az ijedségtől élesben leblokkolnak – mondta el dr. Horváth Eszter.
„Gyerekmentő tudás – szülői elsősegély"
Ide kattintva megtalálhatják a sorozatunkban eddig megjelent cikkeket. Azokban leírtuk – ábrákon, videókon is bemutatjuk – a csecsemő- és a gyermek-újraélesztés fogásait, a félrenyeléskor alkalmazható mozdulatokat. Arról is olvashatnak, hogy az elsősegélynyújtásból mit lehet a gyermekeknek is megtanítani, és arról, hogyan előzhetik meg a gyerekbaleseteket a felnőttek. A szülők elsősegéllyel kapcsolatos kérdéseire cikkeinkben orvos válaszolt, és várjuk továbbra is ebben a témában a kérdéseket. Kampányunkkal kapcsolatosan a rimanyi.zita@kisalfold.hu e-mail-címre írhatnak és a 96/504-452-es számot hívhatják fel.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reményt virágzó misztérium

Reményt virágzó misztérium
Tovább olvasom