Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Több bűn és baleset Győr-Moson-Sopron megyében tavaly

Az adatok viszont így is az elmúlt kilenc év legjobbjai közé tartoznak.
Szinte minden fontos rendőrségi mutató rosszabbul alakult a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén tavaly – derült ki Csizmadia Gábor rendőrfőkapitány beszámolójából a megyei közgyűlés pénteki ülésén.

Nőtt általában a bűncselekmények, ezen belül a kiemelt és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, a nyomozáseredményességi mutató csaknem 5 százalékponttal visszaesett, emellett több sérüléssel járó baleset történt. Az adatok azonban sokkal jobb fényben tűnnek fel a 2010 óta tartó sorba illesztve, hiszen a második–negyedik legjobb értéknek számítanak. Míg például kilenc éve csaknem 16 ezer bűncselekményt regisztráltak, tavaly nyolcezret sem.
Csizmadia Gábor – aki a közbiztonságot szilárdnak nevezte – arra is felhívta a figyelmet, hogy 2018-ban nem történt bűncselekmény 17, kiemelt bűncselekmény 35, közterületen elkövetett bűncselekmény 52, míg közterületen elkövetett kiemelt bűncselekmény 97 településen a 183 megyei helység közül. A beszámolóban szerepelt az is, hogy az önkormányzatok ötfokozatú skálán 4,49-ra értékelték a megyei rendőr-főkapitányság munkáját, ami 2010 óta a legmagasabb szám.

A főkapitány az idei első négy hónap adatait ismertetve jó hírekről beszélt a közgyűlés tagjainak. A tavalyi esztendő azonos időszakával összehasonlítva 18,5 százalékkal kevesebb bűncselekmény és 30 százalékkal kevesebb kiemelt bűncselekmény történt, csaknem 70 százalékos nyomozáseredményesség mellett. Halálos balesetből viszont több volt.

A képviselők nem fogalmaztak meg kritikát, inkább dicsérték a rendőrség munkáját. Németh Zoltán elnök (Fidesz–KDNP) úgy fogalmazott: Magyarországon és a megyében rend van, és hazánk a világ 15. legbiztonságosabb országa. Szabó Zoltán (Demokratikus Koalíció) az állomány fluktuációjára kérdezett rá, amelyről kiderült, hogy elhanyagolható. Kránitz László (Magyar Szocialista Párt) elégedetten nyugtázta, hogy a főkapitány kérdésre válaszolva beszélt a lébényi autópálya-rendőrség esetéről, amelynek 18 rendőre ellen bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás. Csizmadia Gábor elmondta: a cél, hogy olyan nagy létszámú közlekedési egységet hozzanak létre ott, amelyhez az M1-es autópálya, illetve az M85-ös és a leendő M83-as gyorsforgalmi út tartozik.
Az ülésen jelen volt Kovács István gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, aki kifejtette, hogy kormányzati támogatásból jelentős fejlesztéseket tudtak megvalósítani. Hangsúlyozta: mind országosan, mind a megyében nőtt a lakosság biztonságérzete. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a beszámolót.
Indultak a hungarikumpályázaton
A közgyűlésen Pető Péter alelnök előterjesztéséből kiderült, hogy a megyei értéktár-bizottság négymillió forintra pályázott az Agrárminisztérium által idén is meghirdetett hungarikumpályázaton. Többek között a Győr-Moson-Sopron megye kincsei című kiadványt bővítenék és adnák ki újból, illetve támogatnák a borversenyt, valamint a nemzetiségi és értéknapot.
Nyitóoldali képünk illusztráció. Fotó: kisalfold.hu/archív

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hármas karambol Győrben, a Béke hídon

Hármas karambol Győrben, a Béke hídon
A Béke híd érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom. Tovább olvasom