Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Győrkőcfesztivált - fotók, videó

Idén is egy nagy játszótérré alakul át Győr belvárosa.
Fotók: H. Baranyai Edina


A hét művészet jegyében rendezik idén a 12. Győrkőcfesztivált. A Széchenyi tér ezúttal nem vizes térré, hanem dallamtérré alakul át. A Király utca „Fess" utcává, ahol a régészettől a rajzgépezésen át a kollázskészítésig, és kerítésfestésig sok színes kaland lesz, amibe belemárthatják gyermekeink, unokáink az ecsetjüket.

A központi helyszín ismét a Bécsi kapu tér, amit tavaly felújítottak. Versjátszótérré alakul a Radó sziget, s itt lesz persze ismét a babakert, a Győrköcfalu és a Meseváros. Tudós kikötővé lép elő az ágyuk területe, zöldparttá – vagyis a környezetvédelem színhelyévé - mögötte a vársétány, a kanyarig – derült ki főszervező Vaskakas Bábszínház igazgatójának, Kocsis Rozinak szavaiból.

A július 6–án és 7-én rendezett fesztivál megnyitója pénteken vagyis július 5-én délután 6-kor lesz a Dunakapu téren, Borkai Zsolt polgármesterrel a kulcsátadó ceremóniát este fél 10-kor tartják. Szombaton a programok 10-től este 8-ig, vasárnap 6-ig tartanak.
 
Fotók: Cseh Róbert


Új helyszín a régiért cserébe" a strand egyik része. Mivel az evangélikus szeretetotthon előtti sétány fáit az árvíz után veszélyessé nyilvánították, a fesztivál megkapta a Rábaquellétől a Mosoni-Duna és a Rába találkozásanak csücskét, a Cziráki emlékmű mögött. Ezt most „Porondcsücsöknek nevezik, interaktív cirkusszá alakul, s a Rippel Akadémia minden jelentkezőből artistát csinál.

A porondra a kis gyaloghídon átérve a valaha volt főbejárat mellett mehetünk be, ahol a „legenda" szerint egyesek hajdan belógtak a strandra. Természetesen a fürdőbe ettől még jegy kell, de a győrkőcös karkötő ezúttal is két gyereknek ingyenes belépést biztosít egy fizető felnőtt kíséretében. Hasonló kedvezményeket kapnak a gyerekek a Fülesbástyában, a városnéző kisvonaton, s még több helyen, érdemes erről a gyorkoc.hu oldalról tájékozódni.
 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszig eltart a Mécs László utca burkolatcseréje Győrben

Őszig eltart a Mécs László utca burkolatcseréje Győrben
Elérkezett a nap, a Győri Útke­zelő Szervezet holnap hozzáfog a Mécs László utca 821-es főút és… Tovább olvasom