Kisalföld logö

2019. 04. 20. szombat - Tivadar Még több cikk.

Rendhagyó virágvasárnapi szentmisét tartottak Pannonhalmán - fotók

A Pannonhalmi Főapátságban egy különleges, nem hagyományos helyszínen tartott szentmisével és közösségi alkalommal készülünk erre a napra.
Kezdődik a nagyhét, amely a húsvétban teljesedik majd ki. Ennek liturgikus nyitányát Pannonhalmán rendhagyó helyszínen ünnepelte vasárnap szentmisével a bencés szerzetesközösség, a gimnazisták és a lelkigyakorlatozó fiatalok – összesen mintegy 450-en.
 
Fotók


Az ünneplő közösség a vár főkapujánál, a keresztnél gyülekezett, majd zöld ágakkal a kezükben vonultak át az iskola tornacsarnokába, ahol Hortobágyi T. Cirill főapát celebrálta a szentmisét. Nemcsak a hely kiválasztásában, hanem az énekekben is igyekeztek a fiatalokhoz közelebb állókat választani, ezért nem orgona és gregorián szólt.

Egy kis zenekar és kórus szolgáltatta a virágvasárnapi dallamokat. „Nincs születés áldozat nélkül" – emelte ki Hardi Titusz a prédikációban. Jézus a kereszthalált vállalva váltott meg bennünket. Hétköznapi példát is említett: a várandós nők a az áldott állapot örömei mellett a fájdalmat, a vajúdást is vállalják annak érdekében, hogy új élet szülessen.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emléktáblát avattak Győr bombázásának évfordulóján - fotók

Emléktáblát avattak Győr bombázásának évfordulóján - fotók
Emléktáblát avatott a győri önkormányzat a Káptalandombon szombaton, Győr angolszász légierők általi… Tovább olvasom