Kisalföld logö

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra -1°C | 12°C Még több cikk.

Óriássátorban az első világháború: ezreket várnak a győri Dunakapu térre

Formabontó, ingyenes kiállításon elevenítik meg az első világháborút jövő hétfőtől szombatig Győrben.
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Többes számban című tárlata a Dunakapu téren felállított 18 méter átmérőjű, kilenc méter belmagasságú gömbsátorban lesz látható.

Az eseményről a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban tartott hétfői sajtótájékoztatón Berényi Marianna, az MNM főosztályvezetője és Richweisz Rita kiállítás stratégiai vezetője szavaiból kiderült: szándékosan olyan helyszínt kerestek, ahol sokan fordulnak meg, abban bízva, hogy olyanok is betérnek, akik egyébként nem kíváncsiak a közgyűjteményekre. Az első vidéki állomáson, Egerben 37 ezer látogatót regisztráltak.

A kiállítótérben olyan látványos elemek kapnak helyet, mint a frontra induló katonák sorsát jelképező vonatkocsi, egy körhinta, egy villamoskocsi vagy a propagandára utaló óriás írógép. A több mint 700 eredeti tárgy között különlegességek is lesznek, például Horthy Miklós későbbi kormányzó levele, Mednyánszky László ismeretlen katonát ábrázoló portréja, illetve cenzúrázott újságoldalak. Sötétedés után a külső falon a bécsi bemutatóját a nagy háború napjaiban ünneplő Csárdáskirálynő 1971-es feldolgozásának vetítésével emlékeznek arra, hogy a színház a legnagyobb tragédiák idején is népszerű maradt. A tárlat címe egyébként arra utal, hogy a háborúból a katonák mellett a hátország, a családok sem maradhattak ki.
Kép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum
A gömbsátor Győrben a Dunakapu téren lesz felállítva. Kép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum

A sajtótájékoztatón Fekete Dávid alpolgármester, Győr I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságának elnöke elmondta: az elmúlt években több száz hadisírt újítottak fel a városban, előadásokat szerveztek, illetve utazó tárlatot vittek a középiskolákba. Győszentivánon megtörtént az első világháborús emlékmű rekonstrukciója, s ménfőcsanaki temetőben lévőt is rendbe teszik – utóbbit a Honvédelmi Minisztérium pályázati támogatásából. Grászli Bernadett, a Rómer-múzeum igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy intézményük idén Andrássy Ilona irathagyatékának kiadásával járult hozzá az emlékezéshez.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy hajléktalant vert meg egy piás nő Győrben, az egyik rézcsővel kapott

Négy hajléktalant vert meg egy piás nő Győrben, az egyik rézcsővel kapott
Az egyik férfit rézcsővel ütötte, szemgödre darabosra törött. A nő ki is fosztotta a hajléktalant. Tovább olvasom