Kisalföld logö

2019. 02. 19. kedd - Zsuzsanna -1°C | 10°C Még több cikk.

Mi lesz Győrben a vízügyi palotával?

Szeptemberben adták át a majdnem 1,7 milliárd forintból felújított kormányhivatal épületét, ami talán nem is annyira esztétikai, mint energetikai megújulást hozott. Amit nehéz volna vitatni: ikertestvérével, a vízügyi palotával most nagy a kontraszt. Vajon megújul-e egyszer az is?
A válasz sajnos egyelőre a legoptimistábban fogalmazva is: talán. Ugyanis utánaérdeklődtünk a kérdésnek, jelenleg nincs folyamatban olyan pályázat, ami forrást nyújthatna ehhez és a vízügyi igazgatóság számára igényelhetnék.

Az, hogy szükséges volna, nem vitás. Egyszerre épült 1971-ben a korabeli megyei tanácsházával, s nem kevésbé levitézlett. Elsősorban energetikai korszerűsítésre, ablakcserére, új szigetelésre, a külső homlokzat teljes felújítására kellene pénzt fordítani, gépészetileg is elavult, mindösszesen ehhez legalább másfél milliárd forintra volna szükség.
Vízügyi palota – Már nem olyanok, mint az egypetéjű ikrek, az egyiket korszerűsítették, de a vízügyi igazgatóság (balra) ugyancsak elavult. Fotó: Bertleff András
Hogy megtérülne-e, azt épp a kormány legfőbb helyi szerve, a kormányhivatal érvei támasztják alá, hiszen szeptemberben azt közölték: a távhőszolgáltatás terén 2757,2 GJ, villamos energia terén pedig 157,29 MWh megtakarítást nyerhetnek évente a jobbra álló üvegpalota felújításával. (A tényleges számokat majd októberben fogják látni – mondták el kérdésünkre.)

Az előre kikalkulált mennyiség mindenesetre 63–64 háztartás távhő- és villanyfogyasztásának felel meg, s kiadványuk szerint környezetbarátabb épületbe lépnek be az ügyfelek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tart a sztrájk a győri Tesco-irodában - vizsgálódtak a megyei kormányhivatal ellenőrei

Tart a sztrájk a győri Tesco-irodában - vizsgálódtak a megyei kormányhivatal ellenőrei
Úgy tűnik, a héten már nem lesz megegyezés, így a munkabeszüntetés folytatódik a győri… Tovább olvasom