Kisalföld logö

2019. 03. 18. hétfő - Sándor, Ede 5°C | 17°C Még több cikk.

Menekülttábor - Újabb fejlesztés maradna el Vámosszabadin

Újabb vámosszabadi vállalkozás jelentette be, hogy eláll fejlesztési szándékaitól, ha menekülttábor lesz a településen.

Újabb fejlesztés maradna el Vámosszabadin

Újabb vámosszabadi vállalkozás jelentette be, hogy eláll fejlesztési szándékaitól, ha a település határában megkezdi működését a mintegy 220 főt befogadó nyílt menekülttábor. A bővítési szándékától most visszalépő vállalkozással együtt már 140-re emelkedett a meg nem valósuló munkahelyek száma a településen.

A Tolnay és Társa Bt. üzleti tervei alapján 18-20 fővel kívánta bővíteni munkatársainak létszámát. Mint azt Tolnay Norbert a vállalkozás vezetője a vámosszabadi önkormányzatnak eljuttatott levelében közölte, amennyiben megnyílik a tábor, akkor kénytelen felhagyni gazdaságfejlesztő és munkahelyteremtő terveivel. Az ügyvezető azt is hozzátette: úgy látja, ebben a bizonytalan helyzetben több kockázattal járna a tevékenység, mint lehetőséggel.

Az autószereléssel, autómentéssel és fuvarozással foglalkozó vállalkozás a tervezett létesítmény közvetlen szomszédságában működik. Már elkészült tervekkel és engedélyekkel rendelkezik a tevékenységének bővítésére, illetve egy étterem megnyitására.

Egy nemzetközi pezsgőtabletta gyár, mely Vámosszabadin kívánt üzemet és gyártó, fejlesztő központot létesíteni, már kedden bejelentette, hogy eláll a több millió eurós beruházási szándékától, amennyiben a menekülttábor megvalósul a tervezett beruházásnak helyet adó ingatlannal szemközt.  A cég korábban 120 munkahely létesítését helyezte kilátásba.

Mint az ismert, Pintér Sándor belügyminiszter a szerdai, fertődi kihelyezett kormányülésen kijelentette, hogy Vámosszabadi külterületén, a szlovák határ közvetlen szomszédságában, egy 220 fős nyílt menekülttábor nyílik, július 1-én.

A helyiek a tervekről és a döntésről is csak a sajtóból értesültek és a környező településekkel karöltve tiltakoznak a tervezett, nyílt befogadó állomás ellen. Mint azt Kovács Gyula a Bevándorlási Hivatal regionális igazgatója egy keddi lakossági fórumon elmondta, a szálló létesítésére azért van szükség, mert egy jogszabályi kiskaput kihasználva, az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a hazánkban menekültstátuszt kérők száma és a jelenlegi táborok túlzsúfoltak.



Csütörtök

Jogi segítséget kér Vámosszabadi

A falu képviselő-testülete rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy jogorvoslati kérelmet nyújt be, az eljáráshoz pedig szakértelemmel rendelkező jogászt keres. Érdeklődni a vamosph@vamosszabadi.hu e-mail címen lehet - ez értelemszerűen az önkormányzat internestes levelezési címe.

Mindez azt jelenti tehát, hogy továbbra sem fogadja el a falu, hogy hamarosan menekülttábort nyitnak a közigazgatási területükön, a magyar-szlovák határ mentén. 


Szerda

Pintér: lesz Vámosszabadin menekülttábor

"Én pedig küldök tízmillió aláírást arról, hogy Magyarország nem kér a menekültekből. De az Európai Unió menekültügyi egyezménye ránk is vonatkozik, be kell tartanunk a szabályokat" - ez volt a válasza Pintér Sándornak arra a kérdésünkre, hogy a Vámosszabadiról elküldött, csaknem ezer tiltakozó aláírás hatással lesz-e arra a döntésre, hogy a határmenti településen menekülttábort nyisson Magyarország. (A belügyminisztert a fertődi kormányülés közben sikerült megállítani a kérdésünkkel.)

A tiltakozó helyieknek itt a lesújtó hír: belügyminiszteri döntés alapján már egyértelmű, hogy Vámosszabadin lesz a kilencedik menekülttábor. Indoklásként Pintér Sándor arra hivatkozott, amit a néhány napja a megyei közgyűlésen elhangzott beszámoló is tartalmazott: annyi menekült érkezett az elmúlt hónapokban Magyarországra, hogy a migránsok elhelyezését már nem tudják megoldani a meglévő táborokban. "Idén eddig 10.096 menedékkérőt regisztráltunk, jelenleg pedig 2527 személy tartózkodik valamilyen befogadó-állomáson. Vámosszabadira szükség van, márpedig itt nagyobb anyagi ráfordítás nélkül lehet megnyitni a tábort."

Ellenérv ugyanakkor számos elhangzott a kedd estére összehívott falugyűlésen - erről 15 perces videót láthatnak:

Kommentár nélkül - Videó a vámosszabadi falugyűlésről

Útlezárás

Szombaton reggel nyolc órától délig félpályás útlezárást szerveznek a helyiek a 14-es főúton. A demonstrációra az engedélyt megkapták.

Menekülttábor:  egy új gyár is bukhat 

Úgy értesültünk, hogy a tiltakozó aláírásgyűjtő íveket az országgyűlési képviselőjükkel elküldették a vámosszabadiak Fertődre, hogy a szerdai kihelyezett kormányülésen a legfelsőbb szinten tisztázzák a kérdést. Vámosszabadi ügyében pedig kedden (éjfél körül) Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő is felszólalt.    

Arra kéri a kormányt Vámosszabadi képviselőtestülete, hogy álljon el a település határába tervezett menekülttábor tervétől - áll az éjszakai órákra írásba foglalt döntésben.

Fotó: H. Baranyai Edina


Kukorelli Norbert (független) alpolgármester azt közölte: kora este közmeghallgatáson vitatták meg a kérdést, ezt követően ült össze a testület, amely arra kéri a kormányzatot, hogy a végső döntés meghozatalakor mérlegelje az elgondolás megvalósulása esetén "a térséget sújtó aránytalanul nagy károkat és kevesebb negatív hatással járó helyen jelölje ki a befogadó állomás helyét".

Határozatukban hivatkoznak arra, hogy Vámosszabadi lakossága tíz év alatt a felével nőtt, ennek fő oka a közeli Győrben munkát vállaló, "biztos egzisztenciával rendelkező középosztály" beköltözése, ugyanakkor "a lakosság egységesen elutasítja a kialakítandó menekülttábor létesítésének tervét arra hivatkozva, hogy a menekültek fokozott kockázatot jelentenek a családok biztonságérzetére".

Olvasónk fotói



Aránytalanul nagy érdeksérelemként említik, hogy a tábor ide helyezésével veszíthetnek értékükből a faluban lévő ingatlanok, egy 120 főt foglalkoztató üzem idetelepítését tervező cég pedig jelezte, hogy a tábor megnyitásától teszi függővé betelepülését.

Ugyanakkor megemlítik: a korábban a határőrség által használt épületre három másik hasznosítási lehetőség is adódna; szociális otthonná, ápolási központtá, valamint a térségben munkát vállaló kelet-magyarországi dolgozók szállásává alakíthatnák.

Kitérnek arra is: a tervezett helyszín azért sem biztonságos, mert kétszáz méterre van a magyar-szlovák határtól, ugyanakkor gyalogos megközelítése balesetveszélyes, hiszen oda csak egy időnként járhatatlan földúton és a padka nélküli, jelentős kamionforgalmat bonyolító 14-es főúton lehet eljutni.
A határozat megemlíti: a szomszédos települések vezetése már jelezte a tervvel kapcsolatos aggodalmát, a környék ezer lakója pedig aláírásával tiltakozott a menekülttábor terve ellen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közgyűlése múlt pénteki ülésén Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megyei vezetője bejelentette: hamarosan 216 illegális bevándorló elhelyezésére alkalmas nyílt befogadóállomás kezdi meg működését a magyar-szlovák határnál fekvő Vámosszabadiban.

A héten kezdik meg a négyszintes létesítmény leendő dolgozóinak toborzását. Közlése szerint olyan embereket helyeznek el a falutól és a kisalföldi megyeszékhelytől is több kilométerre fekvő objektumban, akik nem jelentenek különösebb kockázati tényezőt, így nem kell őket menekültügyi őrizetbe venni

Korábban

Vámosszabadin menekülttábor lesz júliustól >>
˝Önökhöz hasonlóan mi is döbbenettel értesültünk a tulajdonunkat képező, 4,2 hektáros ipari fejlesztési terület közvetlen szomszédságába tervezett nyílt menekülttáborról. Szeretném hangsúlyozni, hogy a területen több millió eurós beruházással egy világszínvonalú pezsgőtabletta gyárat és ennek kutató/fejlesztő bázisát kívánjuk létrehozni˝ – írta Kukorelli Norbert alpolgármesternek Lang Pál, az Innopharma ügyvezető igazgatója kedden.

˝Az angol cégcsoportunk befektetésének egyik alapkritériuma és a döntés egyik legfontosabb érve a régió fejlettsége (Győr/egyetem/Audi...) és a kimagasló közbiztonság volt.

A beruházásért szlovák, angol és más magyar helyszínekkel kell versenyeznünk és biztosan állíthatom, hogy ez a hír, vagy talán már döntés, jelentősen rontja a beruházási és munkahely-teremtési terveink megvalósulását" – folytatódik Lang Pál, az Innopharma ügyvezető igazgatójának levele.

„A projekt már tervezési fázisban van. Azonban biztos vagyok benne, hogy ilyen bizonytalan körülmények között nem vállalhatjuk a beruházás megkezdését" – jelentett ki Lang Pál.

A beruházás úgy tudjuk, két körben, összesen 120 munkahely teremtését jelenti/jelentené.

A községben rendkívüli testületi ülést, illetve falugyűlést hívtak össze, amelyről később részletesen beszámolunk.

Olvasóink írták

240 hozzászólás
  • 240. vonLichthofen 2013. június 24. 14:44
    „238 puncher, a nyúl már régen ki van ugrasztva a bozótból veled kapcsolatban - ehhez sem nyúl sem rekettye nem kellett mert ´´írásaid´´ annyira nyilvánvalóan bizonyítják nem éppen koscher voltodat. /kérdezd meg erről a rabbit a legközelebbi minjan-on/.
    Nade puncher, hogy kerül ide egy pénzdarab, a Megváltó /puncher, a te szádból a nevének emlegetése szentségtörés - ti öltétek meg!/ és a császár?
    Mi arról beszélünk itt és most puncher, hogy a magyar kormányba beépült ´´tanácsadók´´ /ld.erre vonatkozóan: The Protocol of the Learned Elders of Zion c. ´´jeles´´ művet/, szóval ezek a tanácsadók huncut tanácsaikkal, csalafinta óhéber praktikáikkal rávették a ´´kormányt´´ hogy a törvényesség illuzioját mutatva játssza át az ´´új honfoglalók´´ kezébe a Magyar Termőföldet, a Magyar Vizet. S ezt a jobbára még Marxista-Lényinista Esti Egyetemen tanult kormánytagok a tények szerint örömmel teszik - t.i.: átjátszani a Magyarok megmaradt országát a khazar kabal kezébe. /ld. még Palesztina!/
    puncher, mutassál már egy kis könnyedséget, humort és eleganciát, olyan merev vagy a hozzászólásaiddal mint akinek földugtak egy partvisnyelet - a nicknév említése mint érv olyan kicsinyes , olyan kisdedóvós. Nőlj már fel egy hangyányit puncher, érd el legalább a Móvári intelligence quotiens felének az ötödét.”
  • 239. Filtec 2013. június 24. 14:33
    „Egyszer élném meg, hogy egy politikus fajvédő mellé beköltözne egy
    szorgos roma család!
    Egyszer élném meg, hogy a Budai hegyekbe a villák mellé, vagy a Dohány utcába
    telepítenének ilyen menekülttábort!”
  • 238. pancser 2013. június 24. 08:00
    „236. vonLichthofen 2013.06.23. 22:57
    Te egy idegen nyelvű sivatagos vidékről származó provokátor-ügynök vagy azért, hogy kiugrasd a nyulat a bokorból. Én ne bánom ezt, hogy felderíted kik itt azok akik, ehhez partnert is találtál a személyemben és ez viszont nekem nem tetszik.
    Bátyó kétszer olvasd el mit írsz, megbicsaklott a ravaszságod, pedig kifejezetten szeretem a zsidó vicceket, a szintén zsidó Jézustól kezdődően. A hozzád hasonló farizeusok egy pénzdarabot mutattak neki, hogy mondja meg mint bölcs ember, a rómaiaknak vagy a Templomnak fizessenek adót. Tették ezt azért, hogy van rajta sapka, vagy nincs rajta sapka szindrómával csapdába csalják annak akkoriban elég súlyos következményeivel voltak. Jézus átlátott rajtuk és emígyen szólt: adjátok meg az Istennek ami az Istené, a császárnak meg ami a császáré!
    Jó lenne ha ezt a hazaárulózók is megfogadnák, különben nem a béke köszönt rájuk!”
  • 237. Hyppolit 2013. június 24. 00:11
    „Aki folyamatosan azt skandálja, hogy Vámosszabadin a menekülttábor kérdése uniós kötelezettség, annak fogalma sincs az uniós jogrendszerrőll , illetve annak lényegi pontjairól, szándékosan félreértelmezi azokat. Önmagam ismételve: csak be kell ütni azt, hogy "menekült-tábor Debrecen", majd végignézni a fotókat. A napi történések jellemzőbb képei: vér, bilincs, szakadt és ápolatlan külsejű egyének, legjellemzőbb alcímei: "Bunyó a debreceni menekült-táborban", Debrecen nem kér az arab rajokból", "a Közel-Kelet mocska miatt retteg Debrecen", "egyre riasztóbb a menekült-tábor és környéke", "Elég a rettegésből Debrecenben", stb-stb. Itt egy egész települést kergetnek félelembe, amiből egyértelműen Győr is megkapná a magáét. Nem akarnak félelemben élni az ott élő emberek, ennyi. Ez nem uniós kötelezettség! Legyen tábor, ha már annyira velőig uniósak vagyunk, csak a peremfeltételeket ne "magyarosítsák", legyen egy szakértő team, aki kidolgozza, hogy hol sérülnek legkevébé az érdekek, és hol a legoptimálisabb a marginális költség...
    --------------------------------------------------------------------------------”
  • 236. vonLichthofen 2013. június 23. 22:57
    „233puncher, attól tartok, neked halványlila fogalmad sincs sem nyelvről, sem történelemről sem emberi tartásról de legkevésbé hazaszeretetről.
    Te - fején találva a szöget Krisztus véres tenyerén - véletlenül nagyon jól jellemezted néped vérengző és bosszúálló természetét.
    Az meg, hogy milyen a tömeg dinamikája és ki/vagy kik a tömegek mozgatói arról azért sokkal többet kellett volna tanulnod, arról szintúgy, hogy milyen összefüggések vannak a ´´magyar kormány´´ és az annak parancsoló nemzetközi /internazionista/ erők között.
    Attól tartok puncher hogy te egyszerűen nem vagy elég annak meghatározására és eldöntésére, hogy én mennyire vagyok értelmes vagy kevésbé az. Engedd meg, hogy egy példát hozzak fel erre - ez olyan mintha az atomsugárzást akarnád mérni collstockkal puncher.
    Mindamellett bátorítalak arra, hogy hozzál fel még több olyan idézetet amelyik állítólag a Bibliából származik - ezzel mindig nagy örömmel töltöd el kicsinke szívemet.
    A ´´volhatna´´ vagy ´´volhatott volna´´ szavakhoz meg csak annyit puncher - lásd E.P / ez nem a te ejaculatio praecox-od puncher/.
    puncher, egy közeles nyári reggelen a te házadon is ott fog lobogni büszkén a Jobbik tacepao-ja : HAZAÁRULÓ”
  • 235. juju78 2013. június 23. 21:32
    „:) Naná! Még a végén elüti őket valamelyikünk a főúton. Menjenek inkább busszal. Támogatom az ötletet! Különben meg, amennyi mindent kapnak ingyen, ez már nem több a többinél. Ingyen szállás, víz, villany, fűtés, napi 3x-i étkeztetés, orvosi ellátás, zsebpénz, munkára nem foghatók... Ráadásul iskoláink és óvodáink kapuját is meg kell nyitni nekik... Szegényeknek ne kelljen már gyalogolni se, ha egy doboz cigarettát akarnak venni...”
  • 234. Hajós 2013. június 23. 19:12
    „Sziasztok,

    A vámosszabadi civilek napi 2 pár buszjáratot szerveznek Győrbe a menekülteknek. Facebook-on jelentették be.”
  • 233. pancser 2013. június 23. 18:40
    „231. vonLichthofen 2013.06.22. 22:36
    Ha értelmesebb lennél felfognád, hogy itt arról van szó, hogy a tömeges hisztéria nem új jelenség, továbbá arról, hogy a tömeg előtt a hatalom, amely még oly erős is lehet mint Róma volt taktikai okokból visszavonulhat.
    Itt is lehetséges az, hogy a Belügyminisztérium meghátrál.
    Viszont hosszabb távon de röviden sem szállhatunk végérvényesen szembe az Unióval. Ha ezt megtesszük annak nem semmi következményei lehetnek.
    Most már érted, bár aki lehettek helyett "volhattak"-ot ír az még nem tud anyanyelvi szinten magyarul.”
  • 232. Valaki 2013. június 23. 10:52
    „229. momentan

    Látom kétszeresen is igazat mondtam! :)

    Talán segítene rajtad ha tanulmányoznád az mszp "gazdálkodásait" 1945-2010 között.”
  • 231. vonLichthofen 2013. június 22. 22:36
    „226 puncher,
    te egy gyűlölettől véres szájjal üvöltő tömegről írtál s arról, hogy az a tömeg Jézus fejét követelte véráldozatként.
    Én meg csak elösmertem, hogy te mennyire a fején találtad a szeget ezzel a kijelentéssel amelyik kedvenc törzsedre vonatkozik.
    Azt is elösmertem és elösmerem, hogy az a törzs - na jó, azok akik ha nem is törzsbeliek de fölvették azt a gyűlölködő filozofiát - még mindig ugyanazt a talmudista módszert követi gyűlölködve, csalva, földet rabolva, házakat lerombolva és fiatal lányok gyönge testét dózerrel halálra taposva. Hogy egy ősi magyar nyelvemléket idézzek összehasonlításként, ha nem is szóról szóra: ´´ keservesen kínzatol, lánctalpakkal veretel´´ -
    puncher, először a történelemben elismertem, hogy te mennyire igazat írtál a kiválasztott törzsről, annak szellemi utódairól akik folyamatosan és szakadatlanul üvöltöznek gyűlölködve mindenki ellen aki nem osztja gyűlölködő filozofiájukat.
    Gratula puncher!”
  • 230. piroskaésabarkasz 2013. június 22. 21:08
    „228!A faludban a TOP10-ben benne lennék......”
  • 229. momentan 2013. június 22. 20:49
    „224. Valaki
    "momentán hüje is vagy. :)))"
    Ez nem érv. Persze érvek helyett a másik lehülyézése. (egyik oldal jó szokása szerint.)
    Próbáld bizonyítani, hogy nem kaptak komoly pénzt a gazdakok az adóval.
    És ha üres volt a kassza, most meg jól teljesít, akkor ezt a pénzt a szegényektől vasalták be. Mert termelés nem volt.
    Szóval ezért nem vitatkozol. Mert tényekkel nem lehet.
    Csak hülyézni "j"-vel”
  • 228. juju78 2013. június 22. 20:04
    „piroskaésabarkasz ! Gondolom a cipőméreted nagyobb mint az IQ-d...”
  • 227. piroskaésabarkasz 2013. június 22. 18:00
    „A világ legnagyobb autógyára,összeszerelő üzem létrehozását fontolgatta a vámosi temetővel szemben.A megváltozott körülmények miatt,a beruházást Szőgyén,vagy Véneken valósítják me”
  • 226. pancser 2013. június 22. 17:58
    „225. vonLichthofen 2013.06.22. 14:33
    Annak is nézz utána, hogy volt nem is régen egy magyar politikus, aki körkörös védelemre akarta berendezni az országot.
    Most itt tartunk, mi nem adunk menedéket senkinek, utálunk mindenkit, amíg még vagyunk. Neked és elvtársaidnak ez nagyon tetszik! Vajon meddig lehet ez csinálni?”
  • 225. vonLichthofen 2013. június 22. 14:33
    „221 puncher,
    szívesen olvasom sok derűre okot adó soraidat, így üstöllést előkaptam a Bibliát / Károli Gáspár által fordíttatva. Az Úr 1792dik évében, Posony/, de hiába kerestem abban azt amiről te írsz, bár utalást számtalant ugyanarra a fanatizált tömegre amelyik gyűlölettel üvölt ártatlanok véréért már vagy kétezerötszáz éve.
    Tökéletesen egyetértek /egyet kell értenem/ a soraiddal puncher, hogy ´´..harsant fel a kiáltás ´ az ő vére rajta és fiainkon´, a történelem úgy hozta még volt néhány évtizede ennek az országnak´´. Most eltekintve attól a ténytől, hogy az az ország soha nem volt önálló a történelemben kivéve talán egy ötvenévnyi periodust a Saul - Dávidi évekből - ez egy szép és őszinte elismerése annak amit ez a gyűlölettel teli nép már 25 évszázada üvölt mindeki ellen aki idegen - legyen az Canaanita, Moabita, Samaritan, Idomeus, Kushita vagy éppen orosz, lengyel, német vagy magyar.
    A másik szép dolog tőled puncher, hogy elösmered azt amit ez a gyűlölettől ordítozó nép próbál tagadni és a Pontius nyakába varrná a bűnt amit elkövettek egy Igaz Ember ellen aki nem a törvényt megváltoztatni jött, hanem betölteni.
    Az összehasonlításod azért is találó lehet, mert most és itt ugyanaz folyik mint kétezer éve Jeruzsálemben - itt most egy egész népet feszítenek keresztre ugyanannak a Moloch-nak az oltárán áldozva amelyiken feláldozták INRI.
    Erre a népre is ugyanúgy rászabadították a gyűlölettől örjöngő tömeget a világ minden tájáról, legyen az Khazária, Afrika, Arábia vagy éppen az Indiából idekószált kóborló törzs.”
  • 224. Valaki 2013. június 22. 14:28
    „momentán hüje is vagy. :)))”
  • 223. Muaddib 2013. június 22. 14:03
    „Pancser.
    Hozzászólásaidat olvasva azt kell mondanom, hogy még igazad is lenne, ha a közbiztonságunk nem lenne olyan amilyen.
    Az átlag becsületes magyar ember megérdemelné azt a minimumot, hogy biztonságba legyen.
    Sajnos az agresszív cselekedetek a személyes kielégítetlenség miatt egyre nagyobbak, hazánkban. Ezt a problémát kellene rendbe rakni, utána jöhetnek a többiek.”
  • 222. verembele 2013. június 22. 12:39
    „Tisztelettel: 221. pancser 2013.06.22. 12:09
    Jól teszed, hogy forgatod a Szent Könyvet...
    Az ellenségeink, gyűlnek maguktól is..Hidd el..tök mindegy, mit csinálunk...
    A tegnapi Világpanoráma adásában elmondotta az 50 éve régészkedő Prof.., hogy az erőszakkal tanittatott Őstörténelmünk, egy hatalmas hazugság...semmi közünk a FinnUgor népcsaládhoz, és azok már ki is kérték maguknak..
    Vegyétek észre, hogy akárkinek a leszármazottai is vagyunk, az RAJTUNK MÁR NEM SEGÍT..Körülöttünk "szláv" olló feszül. Érdekeik összeérnek, lényege a Pannon góc (hungaria) eltávolítása. Hatalmas segítséggel..(USA, Izrael..)
    Üdv.”
  • 221. pancser 2013. június 22. 12:09
    „Szívesen forgatom a Bibliát, de nem vallási fanatizmusból , hanem azért, hogy megnyugtassam magam, hogy az emberi viselkedésben nincsen új a nap alatt. A fanatizált tömeg "feszítsd meg" gyűlölettel teli ordítozása előtt a hatalmas Róma helytartója is meghátrált, de tudatta velük a saját véleményét. Erre harsant fel a kiáltás " az ő vére rajta és fiainkon", a történelem úgy hozta még volt néhány évtizede ennek az országnak. Minden racionalitást félredobva harcba szálltak a világ, az azt képviselő birodalom ellen. Vajon Magyarországnak is ez a sors jut?
    Szépen gyűjtjük az ellenségeket, már minden szomszéd az, az Unió, az USA, stb. Ha csúnyán bánunk a fejlődő országokból származókkal ,ott sem nő a népszerűségünk.”
240 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Pintér semmibe veszi a vámosszabadiak véleményét

˝Lehet, hogy a bűnüldözésben jó szakember, de politikusként nagyobb megfontoltságot vár el tőle a… Tovább olvasom