Kisalföld logö

2019. 03. 20. szerda - Klaudia -1°C | 10°C Még több cikk.

Madárkarácsony Győrben, az Apáczai-karon

A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának udvarán a fák-bokrok az adventi időszakban nem fénylő, és nem is harsány, de gondoskodó "karácsonyfákká" válnak, a természetbe olvadó, hasznos díszekkel. Madárkalácsokkal.
Az Apáczai-kart az iskolakerttel, erdei iskolával egész évben átszövi az ökotudatos szemlélet. Most, télvíz idején pedig a Madárkarácsony program részeként a madáretetés gyakorlati mozzanataival, tudnivalóival ismertetik meg a hallgatóikat.

Az Apáczai Csere János Kar udvara maga is Madárbarát kert, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ismeri el ezzel a címmel azokat a közösségeket, akik sokat tesznek a madárvédelemért, és módszertani útmutatóval is segíti az iskolákat. Dr. Halbritter András, Kövecsesné Dr. Gősi Viktória és Lampert Bálint fogják össze oktatóként az ökotudatosságra nevelő képzési formákat a karon több tantárgyon keresztül, mint például a környezetvédelem-fenntarthatóság, a környezetismeret tantárgypedagógia vagy az erdei iskola módszertan.
Madárkalács marhafaggyúból, olajos magvakból és fenyőtobozból. A Madárkarácsony különleges díszei.
Amikor ott jártunk, éppen Lampert Bálint tartott interaktív foglalkozást a madáretetésről a szociálpedagógus és tanítószakos hallgatóknak. Dr. Halbritter András egy tálnyi madárkaláccsal a kezében érkezett, és hasznos tanácsokkal látta el a résztvevőket. Az arra fogékony pedagógusjelöltek megtanulhatták, mire alapozhatnak majd, ha a madáretetés rejtelmeibe szeretnék bevezetni a kisdiákokat az általános iskolákban. Oda kell figyelniük például arra, hogy ha belekezdenek a madáretetésbe, nem szabad abbahagyni egészen a tavasz beköszöntéig, a hóolvadásig. Az etetőhöz szoktatott madarak energia tartalékai ugyanis nagyon hamar lemerülnének a táplálékforrás kiapadásával. Ezért egy iskolaudvaron a madáretetés kezdetét a téli szünetet követő napokra célszerű időzíteni.

Mivel a madaraknak nagyon gyors az anyagcseréjük és viszonylag magas a testhőmérsékletük, a legpraktikusabb etetőanyagnak a nagy energiatartalmú olajos magvak és a marhafaggyú számítanak. A madárkalács készítését be is mutatták a hallgatóknak.

Az olvasztott marhafaggyút különféle olajos magvakkal dúsították, és az így kapott keverékbe mártottak fenyőtobozokat. Miután a faggyú megszilárdult, vékony madzagot kötöttek a tobozokra, és már ki is akaszthatták a madárkalácsokat a fák-bokrok ágaira az Apáczai-kar udvarán. A faggyú azért is praktikus alapanyag, mert viszonylag magas a lágyuláspontja, nem avasodik, a víz pedig lepereg róla.
Dr. Halbritter András és Lampert Bálint tartották a Madárkarácsony foglalkozást. Fotó: Májer Csaba József
A madáretetés azon túl, hogy a természet felé orientálja a gyerekeket, sok mindenre megtanítja őket. Felelősségre, rendszeressége, gondoskodásra, és aki odafigyel a madarakra, a saját közösségében is erősödik az empátia, a nyitottság a társai, családja felé.

A madárkarácsony foglalkozás három témakört ölelt át. A madáretetés mellett a fészkelés elősegítését, vagyis a madárodúk készítésének és kihelyezésének praktikáját, valamint az éves madárvédelmi tevékenységet is bemutatták a hallgatóknak, akik majd továbbadhatják a kisdiákoknak az iskolában, ők pedig bevonhatják otthon a szüleiket. Így terjedhet ez a kedves mozgalom egyre szélesebb körben. Az odafigyelést meghálálják a madarak nemcsak úgy, hogy szorgalmasan pusztítják a kártevőket. Jelenlétük, látványuk, énekük teszi igazán gazdaggá a kertünket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Környezetvédelemre hivatkozva műfenyőt vásárolni önámítás

Karácsony közeledtével aktuális kérdés: erdőben felcseperedett fenyő legyen a család karácsonyfája,… Tovább olvasom