Kisalföld logö

2019. 02. 17. vasárnap - Donát -1°C | 12°C Még több cikk.

Látványos szakaszban az Árpád parkolóház Győrben - fotó

A győri Árpád út és Teleki utca kereszteződésében jól kivehető a majdani balettpróbaterem körvonala, a valaha volt művelődési ház helyén már két daru dolgozik. A beruházó szerint időre végez a kivitelező.

Az ütemtervnek megfelelően, zökkenőmentesen halad az Árpád parkolóház építése"

– felelte kérdésünkre a Győr-Szol. Ozsvárt Tamás szóvivő tájékoztatása szerint a munkát gyorsította egy másik toronydaru felállítása, néhány hete tehát kettő dogozik. A parkolóház földszint alatti szerkezete, a villámvédelmi rendszer alapja pedig elkészült – közölte –, a szinteltolásos megoldás miatt egy szint, illetve egy fél szint húzódik a felszín alatt.

Elmondta: már kivehető a majdani balettpróbaterem körvonala, s ezzel párhuzamosan épülnek a parkolószintek födémjei is a föld felett, akárcsak a parkolólemezek szerkezeti elemei. Így a Petőfi művelődési ház helyére tervezett Árpád úti épület egyre jobban hasonlít a végső képre.

Most látványosabb szakaszához ért egyébként a kivitelezés – derül még ki a Győr-Szol illetékesének szavaiból –, hiszen ebben a fázisban kevesebb a zsaluzási munka, kisebb mennyiségű betont kell felhasználni, s a laikus szemlélő számára is látszik a gyorsabb haladás. A munka volumenét Ozsvárt Tamás azzal érzékeltette, hogy a föld alatti első szint felett a födémbe 39 tonna betonacélt építettek be.
A parkolóház építését se könnyítette meg az időjárás, de jelentősen nem is hátráltatja a kivitelezést. Fotó: Bertleff András

A sok eső már az utóbbi hetekben is nehezítette a munkások dolgát, de a kivitelezést az időjárás – a szerdai özönvizet is beleértve – nem akadályozza a Győr-Szol szerint. Viszont technológiai okokból előfordulhat, hogy az építkezés időnként a hétvégén sem szünetel, s ezért – tolmácsolta a szóvivő – „az elkerülhetetlen zajhatás miatt a környék lakóinak megértését és türelmét kéri a kivitelező".

A következő hetekben folyamatosan zajlik a parkolólemez szerkezetének építése, utána következhet a homlokzat, és a zöldtető, a belső munka. A kivitelező számára az építkezés teljesítésének előírt határideje tehát a mostani ismeretek szerint tartható, a műszaki átadás megkezdése várhatóan decemberben lesz.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Távfűtés - Szigorú, de törvényes intézkedéseket vezettek be

Ősszel beindulhat a Cseresznye sori kazánház termelése. Tovább olvasom