Kisalföld logö

2019. 03. 21. csütörtök - Benedek -1°C | 12°C Még több cikk.

Ivott is, jogsija sem volt a férfinak aki Pérnél borult árokba az autójával

A baleset után el akart tűnni, de a péri polgárőrök elfogták és átadták a baleset helyszínén a rendőröknek.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy letért az úttestről és árokba borult egy személyautó a 81-es főút 68-as kilométerszelvényénél, Pér térségében.

A rendőrség tájékoztatása szerint az autót egy 26 éves férfi vezette Mezőörs felől Pér irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve irányítása felett, majd egy közúti jelzőtáblának, azután pedig az árokfalnak csapódott és feje tetejére borulva állt meg. A balesetben nem sérült meg senki.

 
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A sofőr a helyszínről távozott, de őt a péri polgárőrök segítségével az intézkedő rendőr elfogta és visszavitte. Az egyenruhások ekkor végeztek el egy alkoholtesztet, ami pozitív értéket mutatott.

Az ellenőrzés során a balesethelyszínelő-rendőr megállapította, hogy a járművezető érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve az autóra felszerelt rendszám nem egyezik meg az eredetileg kiadottal.

A 26 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indítanak ellene büntetőeljárást.

A közúti közlekedési baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ennél olcsóbb győri "fészket" nem kapunk: egy 16 milliós szuper lakás, képekben!

Ennél olcsóbb győri
A kertkapcsolatos, felújított, fiatalos sorházi lakást egyetemistáknak és frissen összeköltöző… Tovább olvasom