Kisalföld logö

2019. 06. 25. kedd - Vilmos 20°C | 30°C Még több cikk.

Ismét Réti Csaba a polgármester Vámosszabadin

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott településvezetői tisztségéről, majd újra indult, s győzött: Réti Csaba lett Vámosszabadi polgármestere a mai időközi választáson.
Ősz elején egészségügyi okokra hivatkozva mondott le tisztségéről Réti Csaba, Vámosszabadi polgármestere, aki tervei szerint nyugdíjaséveit töltötte volna. Az időközi választást vasárnapra írták ki: négy jelölt indult a polgármesteri székért. Adorján Judit, Méri Attila, Pék Gyuláné – és Réti Csaba. Eredetileg öten voltak, ám november közepén Horváth Anita polgármester-jelölt bejelentette lemondását.

Dr. Szabó Eszter választási irodavezető tegnap este bejelentette: ismét a függetlenként induló Réti Csaba lett Vámosszabadi polgármestere. Rétit egyébként harmadszor választották meg településvezetőnek: 2006 és 2010 után a mostani 2012-es időközi választáson. A másfélezres településen Réti Csaba 269 szavazattal lett befutó. Másik helyen Méri Attila végzett 233 vokssal, harmadik lett Adorján Judit 54-, míg negyedik Pék Gyuláné 37 szavazattal.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. 10kedves 2012. november 28. 10:00
    „Kedves Éva!
    Lehet,hogy a dk honlapon leírták a t?mogatást de Réti "úr" szórólapj?n nem szerepelt, hogy a dk támogatja így
    Már a jelöléskor hazudott a v?lasztóinak úgy látszik folytatja ahol abbahagyta.....”
  • 21. Eva- 2012. november 26. 20:22
    „http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/3735-dk-koezlemeny-a-pacini-es-vamosszabadi-idokoezi-valasztas-ele
    felvállalta

    de nem mszp tag--
    az összemosás meg méltatlan
    az mszp a dk nevét a szájára sem veszi a kiválás óta

    most akkor szétváltak----2011.október 22-én--és némely fejekben ez még mindig nem tudatosult.”
  • 20. 10kedves 2012. november 26. 17:41
    „Hiányos ismeretek miatt nyilatkoznak össze-vissza!
    Ha tökösebb a testület el sem indulhatott volna újra a polgi székért,
    egyébként tényleg a busz volt a hab a tortán.....
    És most ki nyert??? Mert nem a falu biztosan!4
    és no komment hogy tegnap független ma meg DK talán tegnap
    kevesebb szavazatot kapott volna ha vállalja
    de hát szociktól ne várjon ilyet senki.
    ÜDV”
  • 19. Eva- 2012. november 26. 17:00
    „18. bokorugró 2012.11.26. 13:50

    miután a nyilatkozatot meg kellett tenniük!
    mert vannak egzisztenciális megfontolások is!

    Itt és most Magyarországban meg nincs hosszútáv.
    Vagy ezért vagy azért.”
  • 18. bokorugró 2012. november 26. 13:50
    „@Eva

    A munkájáról rövid távon a munkatársai tudnának nyilatkozni, meg is tették a kiadott nyilatkozaton

    Hosszútávon meg úgyis a falu látja kárát, csak ez a szavazóit már nem nagyon fogja érdekelni :-|”
  • 17. Eva- 2012. november 26. 13:17
    „16. bokorugró 2012.11.26. 12:58

    nem nem!

    én a helyzetet ismerem-----amikor mindenre kevesebb a pénz!
    üres kamrának bolond a szakácsa

    de itt más a helyzet ha csak a 2010-es pm választást nézzük is.
    Az a helyzet, hogy bili akkor keletkezik, ha valaki borítani akar-----bármit, csak nyugalom ne legyen!

    Mégis az újraválasztott volt jobb emberismerő!
    Mondjuk emelett a munkáját se végezte rosszul--ha mégis rászavazott ennyi ember!”
  • 16. bokorugró 2012. november 26. 12:58
    „@Eva

    Közvetlen kiváltó ok? Te nagyon egyoldaluan ismered a történetet.

    Sajnos a képviselők is nagyot hibáztak. Az emberi méltóság és becsület megőrzése miatt nem borították ki teljesen a bilit...”
  • 15. Eva- 2012. november 26. 12:43
    „persze hogy hab!

    meg közvetlen kiváltó ok a lemondásra.

    A buszügy mindenkinek kellemetlen volt--mert egy több éves gyakorlatnak kellett volna végétszakítani.
    és
    Valakinek kellett volna sértődéseket kockáztatni.
    aug.15-i jegyzőkönyv is tartalmaz egyféle indoklást!

    Sőt az októberi is egy másfajta ----kissé ......mondjuk úgy nekem nem szimpatikust!”
  • 14. trabantal 2012. november 26. 12:40
    „nem mellesleg a testület néhány tagja részéről is felmerülhet a zsarolás, ami szintén btk.”
  • 13. trabantal 2012. november 26. 11:37
    „Eva drága!
    Szerintem te nem találtad meg vagy nem olvastad végig vagy nem érted vagy nem akarod érteni amit olvastál.
    A busz ügy itt csak a hab volt a tortán.”
  • 12. Eva- 2012. november 26. 11:34
    „10. trabantal 2012.11.26. 11:06
    a történethez tartozik, hogy a testület az önfeloszlatást nem akarta, csak a működésképtelenséget fenntartani
    vagy a pm lemondását
    Normális munkarendet kialakítani ,? Vagy döntésért felelősséget vállalni? Nem!
    Önagyonülésezni azt igen---értelem nélkkül--azt is.

    Most a pm megerősíttetett----
    Avagy játék a közpénzzel?
    Avagy?”
  • 11. Eva- 2012. november 26. 11:23
    „bizony én is megnéztem.

    A kikészítésnek vannak változatai.
    egy idő után azt mondja az ember: elég!
    Aztán megkeresik sokan a lemondása után------újra indul----végigéli az épületes kampányt---és győz ismét a józanok igénye.

    (itt most egy egyházi kiránduláshoz kölcsönadott autóbusz miattl mondták ki azt többen, hogy a pm túllépte hatáskörét. Ölvasható a falu honlapján. Az újraválasztása is a normálisok miatt történt. A pm pedig ha esze van---teszi a dolgát és helyre teszi képviselők agyát: mi tartozik rájuk választottként és mi arra, aki azért számonkérhető, mert fizetést kap. Dumálni társadalmi munkában szabadidőben korlátlanul lehet----következménye csak annyi, hogy később nem választják újra. A törvényes keretekért meg a jegyző felel.)

    Sikert a pm-nek és a falunak!”
  • 10. trabantal 2012. november 26. 11:06
    „@bokorugró: megtaláltam. érdekes jövő vár a falura.”
  • 9. bokorugró 2012. november 26. 10:27
    „Most kivételesen nem is a párt hovatartozás a lényeg, hanem a lemondás körülményei (akit érdekel, egy kis kereséssel könnyen megtalálja a falu honlapján)

    Ezekután kétséges, hogy normális, konstruktív munkakapcsolat alakulhasson ki a képviselők, a hivatali dolgozók és az újraválasztott polgármester között.”
  • 8. kerteszb 2012. november 26. 09:41
    „7: a birkák egy bizonyos menetre járnak...”
  • 7. thn_123 2012. november 26. 08:36
    „5. trabantal
    Nem neki számlázzák ki, hanem majd Neked meg nekem, meg nekünk, meg annak a sok birkának Vámoson, akik ezek után még visszaválasztották...”
  • 6. Tündenéne 2012. november 26. 08:15
    „5. trabantal 2012.11.26. 07:45

    Na ez az izgalmas :)”
  • 5. trabantal 2012. november 26. 07:45
    „Sokkal érdekesebb, hogy az ősz elején lemond eü. okokra hivatkozva, majd pár hónap múlva már indul az
    ő lemondása miatt kiírt időközin, amit meg is nyer.

    Neki kellene kiszámlázni a választás költségeit, ez a minimum.”
  • 4. goldboy 2012. november 26. 06:41
    „Érdekes, ha a fidess győz, az egy részletes, egész oldalas cikk. Számokkal, pártokkal együtt. Ha veszt, akkor csak megemlítik?”
  • 3. fl 2012. november 26. 00:22
    „Független!?

    "... Réti Csaba egyaránt alapító tagja a Demokratikus Koalíciónak."

    Forrás:
    http://www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/3735-dk-koezlemeny-a-pacini-es-vamosszabadi-idokoezi-valasztas-ele”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az én matematikámról Győrasszonyfán

Európa-díjas tankönyvéről tart bemutató tanórát Kuruczné Borbély Márta matematikatanár, az "Én… Tovább olvasom