Kisalföld logö

2019. 06. 17. hétfő - Laura, Alida 19°C | 28°C Még több cikk.

Ingujjban a könyv szerelmesei Győrben

A 90. ünnepi könyvhét győri eseményein a Baross Gábor úton 18 kiállítóhely kínálja kiadványait. Emellett a Csónakos szobornál felállított színpadon zenés és gyerekprogramok lesznek. A könyvhét szombaton ér véget.
„A szakácskönyvekre is van kedvezmény? Akkor megyek a Kisalföld standjához" – mondta Tímea.
 
Tímea már vásárolt az ünnepen: Csernus Imre friss, aznap megjelent újdonságát. Gyapay Simon, az egyik országos hálózat elárusítója úgy tájékoztatott, hogy a legtöbb vásárlójuk rendszeres vendég, aki nagyon várta a könyvhetet és úgymond bevásárol. A kiadók is készültek, a legnépszerűbb hazai szerzők könyveit adták ki az alkalomra, de hozták a legsikeresebbeket is, mint például egy angol szerző által írt Az aranycsapat történetét.
Elstartolt a 90. Ünnepi Könyvhét Győrben. Fotók: Bertleff András

„A könyvhetet annak idején azért hozták létre, hogy ingujjban, közvetlen módon, bohém formában találkozzanak a könyvek szerelmesei" – hívta fel a figyelmet a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok csütörtök délutáni győri megnyitóján Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő, míg Jánosi Zoltán irodalomtörténész arról beszélt, sokan jósolták már a könyvek halálát, mégis életünk nélkülözhetetlen részei. „Mindannyiunk élete szebb lenne, ha mindig lapulna egy könyv a táskánkban" – vélte. 

Hess László bencés diák volt, ezért is lapozgatta élvezettel a Lapcom Kiadó és a Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadó újdonságát, A megajándékozott – Baráti beszélgetés Várszegi Asztrikkal című könyvet. Emellett a Top 50 kiadványokat nézegette standunknál, azt is elárulta, hogy főleg a Balaton-felvidéket bemutató kiadványt olvasgatja lelkes kirándulóként. Hamama Fadi több mint 40 éve él Győrben, mivel imád főzni, szakácskönyveinkre szavazott. A Kisalföld standján megtudta, hogy például kétezer forintért juthat hozzá egy Top 50-es kiadványhoz és egy Kedvenc ízeink háziasan receptkönyvhöz együtt.

A Baross Gábor úton szombatig naponta 10 és 18 óra között 18 kiállítóhely – főként kiadó, könyvesbolt, kulturális intézmény – kínálja kiadványait. A Csónakos szobornál felállított színpadon zenés és gyerekprogramok lesznek, a szervező Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Baross Gábor út 4. alatti könyvtárában pedig könyvbemutatókat tartanak, győri szerzőkkel is.
Hatalmas kedvezmények
Kiadónk sátránál az összes könyv jókora engedménnyel kapható, olykor akár fél áron. Ezen túl csomagárban még nagyobb kedvezménnyel lehet hozzájutni népszerű kiadványainkhoz. Különlegességgel is készültünk: aki standunkon vásárol, és még nem előfizetőnk, próbaolvasásra két hétig ingyen kapja meg lapunkat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kinevezték az igazgató-helyettest a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Győrben - fotók

Kinevezték az igazgató-helyettest a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Győrben - fotók
Sári Ákos az elmúlt 26 évben végigjárta szinte az összes szakmai lépcsőfokot. Tovább olvasom