Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Így újul meg az M1-es autópálya 12 kilométeren, 140 nap alatt - videó

A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerek között folytatódik a munka június végétől.
 
 
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Kormány által biztosított forrásból folytathatja az M1-es autópálya felújítási munkáinak következő ütemét. 2018. június 28-án kezdik el a terelés kiépítését a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július 2-től indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás, mely várhatóan 140 napig tart majd.
 
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén már több ezer tonna aszfaltot használt fel az M1-es autópálya nagyfelületű és lokális javítási munkái során. Ezen felül a Kormány által biztosított 4,1 milliárd forintos forrásból áprilisban elindulhatott az autópálya Győr felé tartó oldalán, a 16-os és 18-as kilométerszelvények között szakasz felújítása is. 

Az idei évre tervezett felújítások következő üteme a 28-as és 40-es kilométerszelvények között folytatódik 2018. július 2-től, szintén a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Bicske és Tatabánya között. A kivitelezéshez kapcsolódó terelés kiépítése a Budapest felé vezető oldalon június 28-án kezdődik, a Győr felé tartó oldalon pedig július 1-jén alakítják ki a munkaterületet, ekkor sávelhúzással egy forgalmi sávot már átterelnek a szakemberek a főváros felé tartó irányra.
 

Az összesen 12 kilométert érintő felújítás három ütemben, szakaszosan valósul meg. A Győr felé vezető oldalon zajló munkálatok során először a külső és a kapaszkodó sáv felújítására kerül sor, majd ezt követően végzik el a belső sáv felújítását. A kivitelezés ideje alatt a lehetséges helyszíneken, ahol a leállósáv és a külső sáv teherbírása engedi, ott úgynevezett 2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy a Budapest felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és külső sávon haladhat, a Győr felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a főváros felé vezető oldal belső sávjára, míg a munkavégzés mellett a Hegyeshalom felé vezető oldalon a belső vagy akülső sávot használhatják majd a közlekedők. Vagyis ezzel a módszerrel a lehetséges helyeken a pálya 2x2 sávos áteresztő kapacitása megmaradhat a felújítás mellett is.
 
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek az előzetes tervekhez képest sikerült a projekt átfutási idejét érdemben csökkentenie. A tervezett 180 nap helyett a kivitelező technológiai és munkaszervezési változtatásoknak köszönhetően várhatóan 140 nap alatt fejezheti be a felújítási munkákat, amelyek így novemberre készülhetnek el. A kivitelező nagyobb kapacitással, hosszabb napi munkavégzési idő mellett dolgozik, illetve az ideiglenes terelések kialakításakor éjszakai munkavégzésről is gondoskodni fog.
 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején a lehetséges alternatív útvonalakon is hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
 
 
 
 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágult a csobbanás a megyében

A térség fürdőinek csaknem fele emelte árait tavaly nyárhoz képest. Tovább olvasom