Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 10°C Még több cikk.

Határon átnyúló egyeztetések

A közelmúltban újabb, határon átnyúló, többoldalú egyeztetésen járt a Pozsony Megyei Önkormányzatnál Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és a megyei önkormányzati hivatal munkatársai. A szakmai megbeszélés házigazdái a Pozsony Megyei Önkormányzat elnöke, Pavol Freso úr és dr. Németh Gabriella alelnök asszony voltak. Az eseményen – a szlovák fél meghívására – részt vett Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke is, aki első ízben tett hivatalos látogatást Pozsony megyében.

A találkozón elhangzott, hogy a V4-ek országai közül a szlovák-magyar együttműködés példaértékű. A Győr-Moson-Sopron megyei delegáció vezetője, Németh Zoltán felidézte a másfél évvel ezelőtti első elnöki találkozóját és örömmel fogalmazta meg, hogy az azóta eltelt időben sok területen konkrét, kézzel fogható előrelépés történt a bilaterális kapcsolatok terén. Jó az együttműködés a hivatalok munkatársai között is, rendszeresek a munkatalálkozók.

A találkozón fő témaként a szlovák-magyar együttműködési lehetőségek kerültek szóba, hiszen az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program első pályázati felhívásai már megjelentek. Az önkormányzatok és partnereik jelenleg több olyan konkrét projekten dolgoznak együtt, melyek az első felhívási körben beadásra kerülnek: ezek a pályázatok kerékpáros, turisztikai és kulturális területeket érintenek, valamint a szigetközi vízi élet fellendítését is célozzák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gőgös Zoltán fogadóórája Győrben

Tovább olvasom