Kisalföld logö

2019. 03. 18. hétfő - Sándor, Ede 6°C | 17°C Még több cikk.

Halálos balesetek a megye útjain - megelőzhetjük őket, mutatjuk a rendőrség tanácsait!

Balesetmentes közlekedés a cél az első tavaszi hosszú hétvégén is.
Sokan várjuk, hogy elérkezzen az első tavaszi hosszú hétvége és vele együtt pár nap munkahelyi szabadság. A március 15-i hétvégét kihasználva sokan indulnak pihenni, vagy részt venni egy-egy ünnepi rendezvényen. Ezen időszakokban a megszokottnál jelentősen erősebb forgalomra számíthatunk úgy az országutakon, autópályán, mint a városokban, ez utóbbiak esetén főképp a rendezvények környékén. Nagyon fontos, hogy minden úton lévő legyen türelmes, kerülje az agresszív viselkedést, a tudatos szabálysértéseket!

Az elsődleges statisztikai adatok alapján 2019. január 1. és 2019. március 11. között megyénkben az előző év azonos időszakához képest a személysérüléses balesetek száma minimálisan, egy esettel, az anyagi káros balesetek száma pedig kettővel csökkent.

A halálos kimenetelű balesetek száma több mint a duplájára, a halálos áldozatok száma pedig több mint a négyszeresére emelkedett. 2018. vizsgált időszakában bekövetkezett halálos balesetek mindegyikében egy fő vált áldozattá.

2019. évben három halálos tragédiában is hat fő, valamint a legutóbbi tragédiában heten vesztették életüket a helyszínen.

A legtöbb tragédia hátterében a sebesség nem megfelelő megválasztása áll (gyorshajtás az időjárási és útviszonyokhoz és az út vonalvezetéséhez). Egy-egy esetben az elsőbbségi jog meg nem adása gyalogos személynek, kijelölt átkelőhelyen és az irányváltoztatás, haladás egyéb ok játszott szerepet. A halálos kimenetelű balesetek 86%-át személygépkocsi, 14%-át tehergépkocsi vezető idézte elő. 57%-ban a Győri Rendőrkapitányság, 29%-ban az M1-es autópálya megyei illetékességi szakaszán, 14%-ban pedig a Csornai Rendőrkapitányság illetékességi területén következtek be a halálos áldozatokat követelő balesetek. A balesetek -utak szerinti vizsgálata kapcsán - megállapítható, hogy megyénkben az M1-es autópályán kettő, az M85-ös gyorsforgalmi autóúton egy tragédiában öt fő, a 85-ös számú főúton egy, a 81-es számú főúton hét, valamint a négy számjegyű útjainkon (8136 és 8222) további 3 személy vesztette életét.

A sérülések súlyosságában, valamint a halálesetek bekövetkezésében több esetben szerepet játszott az is, hogy a járművekben utazók nem használták a biztonsági övet.

Kérünk minden közlekedőt, hogy magatartásával, vezetési stílusával igazodjon a megváltozott tavaszi közlekedési körülményekhez. A kedvezőbb út- és látási viszonyok ellenére legyenek mindig óvatosak, körültekintőek, és minden esetben tartsák be a közúti közlekedés szabályait.

Ne feledjék: a szabályok tisztelete, azok megtartása a legjobb prevenció a balesetek, sérülések és halálozások megelőzésére. A legfontosabb ezek közül, hogy ne lépjék túl a megengedett sebességhatárt, ne vezessenek ittasan, illetve fáradtan, mindig használják a passzív biztonsági eszközöket (biztonsági övet, gyermekbiztonsági rendszert, bukósisakot), ügyeljenek az elsőbbségi szabályok megtartására, és a tilos jelzés valóban az áthaladás tilalmát jelentse!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt egy gázcsonk egy győri üzlethelyiségben

Kisebb tűz keletkezett. Tovább olvasom